~2.rész: ♥~

2. rész

 Anne-nel körülbelül két órán át tartott mire kidolgoztuk a koreográfiát. Egész jó lett és hamar összeszoktunk. Még a dalt is volt időnk gyakorolni, az az igazság, hogy elég lámpalázas vagyok és utálom ha mások néznek, főleg ha ilyen sokan. Nem értem, ez a táncnál soha nem volt probléma. Természetesnek tűnt, hogy mások előtt táncolok. Anne-nek elég szép hangja van, jó erős, pont illik a Kelly Clarkson dalhoz. Remélem az én csapatomba nem valami elkényesztetett flegma gyerekek lesznek. Nem vagyok hozzá szokva, Texasban mindenki egyszerű volt. Mind a gyerekek, mind a felnőttek. Szerencsére mi Anne-nel együtt jelentkeztünk mentornak, úgyhogy lesz kire támaszkodnom a stresszes napokban. Természetesen ez fordítva is érvényesül. Próba közben megtudtam, hogy Anne L.A-ben lakik, szóval nem kellett valami sokat utaznia. Van egy húga, Stephenie. Ami után megtanultunk mindent a recepcióhoz kellett mennünk leadni, hogy ki a párunk és le kellett adni, hogy milyen számot éneklünk illetve, hogy melyik számra táncolunk. Elég nagy volt a sor. Anne-nel beálltunk a sor legvégére.
- Az a Bieber gyerek folyamatosan téged bámul....mármint elég érdekesen.-suttogta barátnőm.
-Ki az?-kérdeztem és arra felé néztem amerre Annie bámult.
Egy világos barna hajú kifejezetten helyes fiú úgy nézett, mint aki a szemével letudná hámozni rólam a ruhát. Amikor a szemébe néztem fél mosoly terült el az arcán, majd megnyalta az ajkát.
Rögtön elkaptam róla a fejem, zavarba ejtett. Hogy képzeli? Jó hogy ide nem jön és le nem smárol vagy ilyesmi. A kezemben tartott lapot tanulmányoztam és úgy csináltam, mintha valami érdekes lenne rajta. Hát,nem volt...
- Jajjj, jön jön jön!-suttogta Anne alig hallhatóan.
- Még szép, hogy jön! Minek kellett annyira nézned őt?-sziszegtem.
- Hali szépségeim!-hallottuk a hátunk mögött.
Mindketten megperdültünk a tengelyünk körül, Bieber-rel találtuk szembe magunkat. (Tudtam meg a nevét utólag.)

- Öhh...Helllo?!-nyögte ki Anne. 

Én csak bénán intettem egyet.

 - Baby, te de jól nézel ki!- jelentette ki és elég feltűnően végig nézett.

- Te meg pofátlan és még hozzá nagyképűnek is látszol.-löktem oda majd hátat fordítottam neki és elmentünk onnan. Bele néztem a szemébe, már akkor tudtam, hogy ez a "jajj,de vagány vagyok" stílus ez igen érzékeny fiút takar.

- Khmm...érdekes ez a gyerek!-mondta Anne.

- Aha, már most nem bírom!-vágtam egy grimaszt.- Nem szeretem az ilyen pasikat..

- Bár...egész jól néz ki, az a szívás.-folytatta a témát.

- Pfff...szerintem nem.-forgattam meg a szemem.

Aztán időközben rájöttünk, hogy még nem adtuk le a dolgokat, úgyhogy még amiatt vissza kellett menni.

                                                                         ~*~

  Már mindenki ott volt a hatalmas teremben. Sok szék volt kirakva, ez egy elég népszerű tábor, bár nem is csodálom. De azért az árához képest elég meglepő, hogy ennyi gyerek jelentkezett. Ha csak simán a táborba szerettem volna jönni úgy mondva jót bulizni egyet a szüleim tudom, hogy nem engedhették volna meg maguknak, hogy fizessék nekem. Ám azt tudom, hogy elő tudták volna teremteni nekem ezt az összeget, mivel támogatnak az álmaimban. Mert tudják, hogy tényleg tehetséges vagyok abban, amit szeretek csinálni. Ez az életem. Másrészt pedig azért akarják annyira, hogy ne adjam fel, mert tudják, hogy mire vagyok képes. Úgy éreztem most jött el az idő, hogy bizonyítsak a szüleimnek és legfőképpen magamnak.

Elkezdődött Miss Donch beszéde, aki röviden ismertette velünk a táborban való dolgunkat, valamint ígéretet tett, hogy a tábor alatt igyekeznek majd mindenkiből a legjobbat kihozni.

Az előadások következtek, amelyek vegyesek voltak. Úgy értem, hogy volt közte jó is, meg hát szépen fogalmazva kevésbé jó is.

Anne és Chad között foglaltam helyet, akik egész jól elszórakoztattak. Szinte végig nevettem az egész estét.

Úgy éreztem már most barátokra találtam, még pedig nem is akármilyenekre. Egyszer csak bemondták, hogy Justin Bieber következik. A "pofátlan gyerek" jött fel a színpadra, kezében egy gitárral. Valami nyálas számot énekelt, nem is tudom miért, de tetszett, leszámítva azt a tényt hogy Ő énekelte. A hangja kifejezetten jó volt.

Nem tudtam levenni a szememet a színpadról, olyan érzés volt, mintha egy mágikus erő rajta tartaná a szemem. Megbabonázott a hangjával.

- Állítólag Kanadába, a hazájába már befutott nagyon híres. Szeretik a zenéjét, a hangját és a kinézetét. Szerintem csak hónapok kellenek és az egész világ megismeri.-suttogta nekem Chad.

Justin előadása véget ért.

- Melissa Martinez következik!-mondták be a nevemet.

Remegő lábbal álltam fel a helyemről.

- Szurkoljatok!- szorítottam meg Anne kezét.

- Szerintem nincs szükség rá!- kacsintott Chad.

Hálásan mosolyogtam aprót bólintva. Aztán a színfalak mögé vettem az irányt ahol kaptam egy vakolat sminket(!!!?) a fejemre. Meg is tudtam, hogy miért. Tájékoztattak, hogy a mai estének ezt a részét a tv-ben is lehet látni. Ez azt szolgálja, hogy a nézők láthatják a még fel nem fedezett tehetségeket, valamint még akár érdeklődést is kelthetünk a zeneiparban. Elég megriadva néztem a sminkes nőre, Rachel-re, aki megnyugtatott, hogy minden rendben lesz. Oké megnyugodtam...ja még sem.

Kiténferegtem a színpadra, elmondtam néhány dolgot magamról. Például, hogy szeretem az állatokat, imádom a zenét és mióta élek lételemem a táncolás. Elmondtam zavaromba olyan hülyeségeket is, hogy szeretem a Nutellát és az ecetes uborkát. Azt imádom Mexikóban, hogy a mozikban lehet kapni ecetes uborkát. Tudom, most kicsit undorítónak találjátok, de én szeretem mert finom.

Az ecetes uborkás résznél a táborozók, a segédek, sőt amikor ránéztem Miss Donch-ra még az Ő arcán is felfedeztem egy kisebb mosoly félét, vagy csak rángatózott az arca. ( Cinizmus lett volna. Haha. Ekkor mondták volna a texasi barátaim, hogy de nagyon szellemes vagyok.

Nem, mielőtt azt gondolnátok, nem akartam se bevágódni senkinek, se belopni magát a szervezők, illetve a nézők vagy a táborozók szívébe. Csak egyszerűen magamat adtam, ez vagyok én. Soha nem változnék meg mások miatt.

A dalról még szólnom kellett pár szót. Elmondtam, hogy Demi Lovato-t példaképemnek tekintem, ezért is választottam ezt a dalt. Megemlítettem még, hogy tudom, őrülten hasonlítok Selena Gomez színész-énekesnőre és hogy vicces hogy Ő is texasi. Egyébként Selena a távoli rokonom. ( Úgy hasonlítunk egymásra, mint két tojás.) Elég jóban vagyunk, csakhát a sok munkája miatt nem igazán jut ideje Texas-ba jönni. 

Elkezdtem énekelni, először remegett a hangom és izzadt a tenyerem, mint egy nem tudom minek. Aztán csak belejöttem és a szívemből énekeltem...

    Sziasztok!

Remélem tetszett az új rész. Tudom, hogy elkéstem egy kicsit ezzel a résszel, de ezen és az előző héten is hatalmas év végi hajrá volt. Nyáron igyekszem több részt hozni mind három blogomba!:)

Puszi: Loren♥ Ui.: Bírjátok ki ezt az egy hetet még! Jó nyarat. :*