20. rész

20.rész

Drága, édes Olvasóim!

Tudom, nagyon, nagyon nagyon rég volt rész. De elfoglalt voltam, még így nyár elején is. A nyelvvizsgára készülök, úgyhogy kemény idők jönnek. 

Nagyon örülök, hogy szereztem új olvasókat, pipákat és komikat. Köszönöm!♥ Nem tudok semmit ígérni a következő résszel kapcsolatban, ugyanis jönnek az unokatesóim Angliából és augusztus végéig itt lesznek. Na, mindegy. Azért majd lassanként elkezdem írni azt is.

Remélem mindenkinek jól telik a szünet, sokat pihentek, nyaraltok stb. 

Komolyan, nagyon szeretlek titeket, köszönök mindent!

Nagyon remélem tetszeni fog ez a rész.

Komizzatok, pipáljatok, iratkozzatok fel!♥

Puszi: Loren♥

* Justin szemszöge *

Muszáj volt leülnöm. Annyira felidegesített. Már egy ideje nem hozták fel nekem Scarlettet az embereim, hiszen nem akarták a föld alatt végezni. Tudták, hogy a halála miatt lettem ilyen vadállat. Előtte sem voltam egy mintapolgár, de az ő felbukkanása és az együtt eltöltött idők határozottan jó irányba húztak. Akkor, mikor velem volt én voltam a jófiú. Most pedig magam sem tudom ki és mi vagyok. Teljesen elvesztettem régi önmagamat. Az az énem Scarlettel együtt elment...örökre. Itt marad helyette egy bosszúvágytól szomjas maffiafőnök. Megint kezdtem magam szánalmasnak érezni, mint azokban a hónapokban ami után meghalt. Mintha most se tudnám elhinni, valahol tudom, hogy mindig is velem lesz. Most biztos nem lenne túl büszke rám. És ha már itt tartunk anyu sem. A két egyetlen olyan nő, aki számított nekem valaha valamit az életben azok ők voltak. Senki más.

Nem tudtam tovább 'hallgatni' a fejemben lévő depressziós és érzelgős monológot. A szerelem egy nagy szar, semmit nem ér. 

Felálltam és akkorát ütöttem a szemközti falba ököllel, hogy komolyan fájt. Aztán eszembe jutott valami. Őrült módjára kezdtem el keresni egy fényképet az ágy melletti éjjeliszekrényben, tudtam hogy elraktam.

Hogyne raktam volna el. Az utolsó emlékem ez volt tőle. Pont aznap készült, mikor az az élettelen Malik lelőtte. A kép megviselt volt, szinte mindennap nézegettem. Próbáltam magammal elhitetni, hogy a szerelmem jobb helyen van. Emlékszem, mikor a nagyanyám meghalt, anya vigasztalt, hogy azért ment el, mert Istennek szüksége volt rá. Elhittem, hiszen mindösszesen hat éves voltam. Aztán Scar halálakor teljesen megváltozott minden, nem hittem és nem is akartam hinni semmiben. Úgy véltem, hogy a halál után nincs semmi. Meghalunk és fájdalmat okozunk vele a szeretteinknek, akiket lent hagytunk a Földön. Nincs örök élet. Csak élet és halál van.

Óvatosan végig simítottam mutatóujjammal a képen lévő egykori barátnőm arcán. Annyira szép volt, annyira tiszta és olyan tökéletes. Majd megfordítottam a képet és századjára is elolvastam az írást. 

" Drága Justin, mindig emlékezz...szeretlek.

Örök szerelmed: Scar x"

Hogy is lehetne elfelejteni.

Hirtelen elakartam menni, látom kellett a sírját. Gyorsan felkaptam gy fekete pólót meg egy szürke nadrágot.
Anélkül, hogy gondoltam volna, arra, hogy mi lesz annak a következménye, hogy Martinezt egyedül hagyom a házamban.
Gyors léptekkel vettem lefelé a lépcsőket, az étkezőben lévő asztalról felmarkoltam a kocsi kulcsot és már be is szálltam a Range Roverbe.
Az út a kis tisztáshoz alig vett igénybe fél órát, főleg úgy nem, ahogy én vezetek autót. Veszélyes. De minek is félteném a szaros életemet, ha így is-úgy is a pokolba kerülök? Az embereknek meg nem fogok hiányozni.
Legfeljebb az embereimnek, de nekik is csak azért mert aggódni fognak, hogy nem kapják meg a napi fizetésüket, de ők is inkább örülni fognak. Majd választanak helyettem valaki mást.
Szóval leszarom, hogy mennyire  veszélyesen vezetek. Minden nap azzal a rongy életemmel játszom, én erre születtem.

Fél órán belül már ott is voltam. Gyorsan kipattantam a kocsiból és bele gázoltam, a - mostanra már - térdig érő fűbe. Mindig azt mondta, hogy ez a kedvenc helye, és ezért ide temettük el.
Gyorsan odataláltam, az egyik tölgyfa tövébe volt temetve. Egy kis kőtábla jelezte, hogy ki nyugszik ott.
Dőlt betűkkel volt belevésve "Itt nyugszik: Scarlett Isabelle Smith"
Végig simítottam az érdes felületen. Emlékszem, még én véstem rá annak idején. Nagyon régen voltam, már itt, de csak ekkor jöttem rá, hogy mennyire szükségem lett volna erre a helyre. A nyugalomra. Hogy nem kell azon gondolkoznom, hogy az újabb drogszállítmány miatt rám ne szálljon egy újabb őrült. Talán most Martinez lenne a célpont. Nem a szerelmem, de a gyengém. Akármennyire is utálom, és akármennyire feltud idegesíteni, azzal, hogy megjátssza magát, tudom hogy imponál neki a rossz fiús imidzsem.
Előző éjjel is simán nekem adta volna magát, ha Scar nem szállt volna bele a fejembe és nem állít le. Martinez nem olyan jó kislány, amilyennek beállítja magát. Annál sokkal, sokkal több van benne.
Na jó, azért azt sem tagadom, hogy nem közömbös számomra sem. És ez most nem csak a testi kapcsolatról szólna. Talán, ha megnyílnék neki még jóban is lehetnénk. De nem fogok megnyílni. Ez is túl veszélyes, mint szinte az egész életem. Magam vagyok a veszély, ha ezt mondhatjuk így. Ő ezt tudja. Jól tudja, hogy veszélyes, vagyok, de mégis mindig a közelemben akar lenni. Kíváncsi. És kalandvágyó is.
Különben sem bízhatok benne teljesen. Elmondaná annak a vihogós barátnőjének. Pedig az is jó csaj, de valahogy Martinez érdekesebb számomra.


* Lisa szemszöge*


Nem tudom mennyit ültem az ágyon. Azt viszont tudtam, hogy nagyon ki voltam akadva. Mégis hogy képzeli? Leitatott. Na jó, talán én sem ellenkeztem annyira, mikor töltötte nekem az olyan italokat is, amiknek még a nevét sem hallottam. Sosem voltam egy bulizós, igyuk részegre magunkat-tinilány. Néha elmentünk néhány barátnőmmel a texasi diszkóba, ahol annyira elszomorítóan unalmas volt minden, hogy haza is mentünk és inkább megnéztünk valami sorozatból pár epizódot. Közben én benyomtam fél üveg ecetes uborkát, enyhén szólva szeretem.
A szüleim sosem tolerálták az ivást, vagy ilyesmi dolgokat. Persze nekem sem volt az minden vágyam, hogy valamelyik buliban részegen fetrengjek és másnap azt sem tudjam, hogy hogy kerültem oda. Nem az én világom.

Eldöntöttem, hogy bocsánatot kérek tőle. Ehhez nagy akaraterő kellett, mivel a büszkeségem nem nagyon engedett. Talán kicsit felfújtam a dolgokat. Jó az ő hibája volt, de az enyém is. Nem tizenhárom éves vagyok, hogy ne lehessen hozzám nyúlni. Élnem kellene az életemet. Úgy, ahogy a normális tizennyolc éves tinik teszik. Lehet túl gátlásos voltam magammal szemben. Bizonyára Bieber sem a legártatlanabb ember a világon, akivel valaha találkoztam. De lehet, hogy rosszul ítéltem meg. A könyvet sem a borítója alapján kell megítélni. Nem is ismerem. Viszont a dolgai, annyira érdekesnek tűnnek, hogy szinte vonzanak, hiába tudom, hogy nem egy ma született bárány. Meg hát, a kinézete sem másodlagos szempont. Nem tudtam nem észre venni, hogy a táborban is minden lány oda volt érte. Még Annie is. Csak én nem. Valljuk be, talán én is. Azért görcsöltem annyira azon, hogy utáljam, mert valahol legbelül rájöttem, hogy nekem ez bejön. Aztán lassan kezdtek visszajönni az emlékeim a tegnap éjjelről. Nem pontosak, de részletekben igen. Felvillant, ahogy magamhoz rántom és a számat puha ajkaira tapaszom, amikor beletúrok a hajába. Aztán eszembe jutott, ahogy lelökött magáról és indulatosan kisietett az erkélyre. Istenem, majdnem lefeküdtem Bieberrel.
Arcomat a tenyerembe temetve gondolkoztam egy ideig. Mintha valami különleges kapcsolat lenne közöttünk. Már többször is megfordult a fejemben, talán a köztünk lévő különös vibrációt a mágnesek kapcsolatához lehetne hasonlítani.

Összeszedtem magam és lementem a földszintre. Ott sem volt senki. Talán el kellett mennie valahova. De vajon miért, és mióta érdekel engem annyira az, hogy mit csinál?
Leültem az étkezőben egy bárszékre, felkaptam a gyümölcsöstálból egy almát, majd az IPodomat bekapcsolva kezdtem el fülhallgatóval hallgatni Beyonce egyik slágerét.
Már vagy háromnegyed órája hallgattam zenét, mikor meghallottam az ajtó felől egy hangot.
- Hohó, egy újabb szerzemény?!- kérdezte az egyik.
- Úgy látszik.- hallottam meg egy másik hangot is.- Hátulról jól néz ki.
Kicsit megfagyott az ereimben a vér, hogy Justint meglátogatták, valami perverz haverjai, de úgy voltam vele, hogy inkább szembe nézek a problémával.
Megfordultam, majd kérdőn néztem rájuk.
- Nem Justin új ribanca vagyok.- jelentettem ki.- Egyébként itt, Los Angelesben  nem szokás először köszönni és mellőzni ezeket az undorító és megjegyezném, lejárt perverz mondatokat?- kérdeztem gúnyosan mosolyogva.
- Öm..bocs, azt hittük...- vakarta meg a fejét a szőke hajú.
- Semmi gond.- mosolyogtam halványan, reménykedve benne, hogy nem elmebetegekkel van dolgom.
- Egyébként Ryan vagyok.- fogott velem kezet.
- Lisa.- viszonoztam a bemutatkozást.
- Ő pedig itt a haverom, Khalil.- mutatott a mellette álló barna bőrű srácra.
- Örülök.- mondtam.
- Na, és hogy kerülsz ide ahol még a madár se jár?- kérdezte Ryan és levágta magát a mellettem lévő bárszékre.
- Öm...itt aludtam Justinnál. Mármint, nem úgy. Különszobában aludtunk. Egyébként egy táborba járunk a nyáron. Ő a csapat társam, de szerintem utál. Bár én sem kedvelem nagyon, de azért...- hebegtem, hirtelen jött zavaromban.
Ryan és Khalil láthatólag jót szórakoztak rajtam.
Ezek a srácok elég jó fejek voltak, és nem tudtam elképzelni, hogy hogy bírják ki a gyakran hangulatingadozásokkal küzdő Biebert.
Elvoltunk, amíg Justin meg nem jelent és meglátott hármunkat a kanapén. Szeme szikrákat szórt. Pedig csak ültünk egymás mellett. Én éppen Ryannel röhögtem valamin, de amint a szemébe néztem abba is hagytam. Mármint Justin szemébe.
- Tűnjetek el, srácok!- sziszegte idegesen.
- Csak benéztünk, nyugi haver!- tette rá vállára az egyik kezét Khalil, de Bieber lerázta.
- Akkor akár most már mehettek is.- mondta és kinyitotta a bejárati ajtót a két fiúnak.
- Mi a francnak engedted be ezt a két gyökeret?- kérdezte idegesen járkálva, majd beletúrt a hajába.
- Nem én engedtem be, maguktól jöttek.- rántottam meg a vállam, és felálltam az ülőgarnitúráról.
- Mehetünk?- kérdezte csak úgy mellékesen. Tudtam, hogy még mindig neheztel rám.
- Igen.- bólintottam.

Szinte nem is szóltunk egymáshoz, mindketten a helyi rádió valamelyik szörnyű slágerét hallgattuk, amikor körülbelül fél óra után megszólaltam. Nem bírtam tovább, akármilyen bunkó is, nem lehetek vele ilyen. Nem gázolhatok bele úgy, hogy azt sem tudom ki ő valójában.
- Sajnálom, azt amit mondtam.- suttogtam magam elé meredve. Vártam pár másodpercet, majd óvatosan oldalra pillantottam. Bieber felé. Láttam, hogy állkapcsát összeszorítja és idegesen markolássza a kormányt, ebből tudtam, hogy hallotta.
- Azt hiszed ez ennyivel el van intézve?- kérdezte gúnyosan. Még mindig nem nézett rám.
- Nem. - köszörültem meg a torkom. És már kicsit meg is bántam, hogy bocsánatot kértem. Úgyis csak megaláz.
- Hát, akkor jól hiszed.- válaszolta kurtán.
- Nézd, az elmúlt egy hét során te is elég sok olyan dolgot vágtál a fejemhez, amin megsértődhetnék.- bukott ki belőlem.
- Nem vagyok megsértődve. Kurvára nem érdekel innentől, hogy mit csinálsz, kivel vagy, hogy hol vagy. Eddig se kellett volna, hogy érdekelj.- mondta.
Tudtam, hogy az utolsó mondatot legszívesebben visszaszívta volna. Mert ezzel elárulta magát. Érdekeltem. Úgy csináltam, mintha nem is hallottam volna meg.
- Oké. Nincs is igényem a bébiszitterkedésre.- fontam összemagam előtt a karom.
Egy kicsit azért rosszul estek ezek a szavak. Mintha azt mondta volna, hogy máskor felőle akár el is rabolhatnak. Miről beszélünk? Eddig is miatta raboltak el, nem azért mert nekem ahhoz volt kedvem.
- Leköteleznél, ha többet nem foglalkoznál velem.- mosolyogtam erőltetetten, keserű ízzel a számban.
Az út további részében egy szót sem szóltunk egymáshoz. Nemsokára megérkeztünk. Szó nélkül csaptuk be a kocsi ajtaját, majd átmentünk az út túlsó oldalára, ahol a tábor volt.
Az egész terület sötét volt, de mikor beértünk az ebédlőhöz már gondoltam, hogy balhé lesz. De hogy ekkora, na azt nem!
A gyér lámpa fény megvilágította az arcokat. Szinte az egész tábor még ébren volt. Jaj.
Justin bal karomat megragadva magam mögé húzott, hogy őt pásztázzák a szigorral és aggódással vegyült szempárok. Én ugyanis nem bírtam volna elviselni.
- Mit képzelnek magukról, hol voltak?- kérdezte egy jól ismert hang, Miss Donch.
Ha lett volna rá lehetőség legszívesebben megnyitottam volna magam alatt a földet. Annyira szégyelltem magamat.
- Mi csak...fát gyűjtöttünk a tábortűzhöz.- rögtönzött Justin.
- Ügyes próbálkozás Mr.Bieber, de egy darab fát sem látok a kezükben.- ciccegett idegesen az igazgatónő.
- A francba.- suttogtam összeszorított fogakkal, mire Justin megszorította a karom.
- Miss Martinez, maga is ugyanúgy bűnös a dologban, mint Mr. Bieber. Kiléphet mögüle.- utasított szigorúan.
Lehajtott fejjel botorkáltam oda Justin mellé. Nem akartam felnézni. Nem akartam találkozni Chad csalódott és Annie kíváncsi és meglepődött tekintetével.
Ekkor anya lépett ki a kis csoportból. Kitágult szemekkel meredtem rá.
- Lisa, azonnal pakolj, megyünk haza!- rángatott el onnan. A hangja könyörtelen volt, mérges és csalódott.
Még egyszer hátra néztem. Pont elkaptam Justin tekintetét. Rám nézett, de arca teljesen kifejezéstelen volt. Nem tudtam róla semmit leolvasni, hamar elkapta a fejét. Sejtettem, hogy hallotta mit mondott nekem anyám. És tudom, hogy azt akarta, hogy ne mondjak semmit a szüleimnek, sőt senkinek semmit, arról, ami történt.
Lesütött szemmel mentem Anya után, és úgy éreztem, hogy a sírás bármelyik pillanatban előtörhet belőlem.
- Pakolj gyorsan, gyorsan! Egy, kettő.- kopogtatta meg Anya az órája számlapját türelmetlenül.
Könnyes szemmel dobáltam az összes cuccomat a bőröndbe. Elszúrtam, elszúrtam az álmomat.
- Én annyira sajnálom!- fordultam Annie felé, aki szintén csalódott képpel méregetett.
- Hiányozni fogsz!- suttogta, majd megölelt.
Nemsokkal ezután anyával már a kocsiba ültünk.
- Melissa, hogy tehettél ilyet? Elszökni egy fiúval, akit alig ismersz, ráadásul nem is jó gyerek?! Elment az eszed! Most nagyon nagyot csalódtam benned. Mégis mit képzeltél?- fordított maga felé.
- Semmit..tényleg semmit.- ráztam meg a fejem. A keserű érzés egyre jobban fojtogatta a torkomat. Fájt. Az egész. Minden. Hogy nem is tudják, hogy igazából elraboltak. Hogy mennyire csalódtak bennem. Hogy Justinnal szemét voltam. Visszagondolva fájt. Nagyon is. Ha ennyire utált volna nem mentette volna meg az életemet. Nem hagyta volna, hogy a házában aludjak. És a legfontosabb dolog, hogyha annyira gyűlölt volna, akkor nem érdekeltem volna. Csak egy mondat visszhangzott a fejemben.
"Nem érdekel innentől, hogy mit csinálsz, kivel vagy, hogy hol vagy. Eddig sem kellett volna, hogy érdekelj."
Becsukott szemmel próbáltam arra koncentrálni, hogy ne bőgjem el magam, de aztán kiszakadt belőlem. Nem bírtam tovább. Engedtem, hogy könnyeim patakként törjenek elő szemeimből.

 



*Texas- pár nappal később*


Képtelen voltam enni. Nem voltam éhes, sőt egyenesen hányingerem volt. Mindig. Undorodtam magamtól. Jó, tudtam, hogy nem az én hibám, hogy elraboltak. Csak a környezetem azt sem tudta, hogy elraboltak. Csak Justin. Ő pedig azóta sem jelentkezett. Nem beszélhettem meg vele a dolgokat. Amúgy sem voltunk valami jóban, de legalább érdekeltem. Múlt időben. Most bizonyára utál. Nem tudtam, hogy ennyire megbántom. Pedig érdekeltem. Most, hogy így visszagondolok, lehet, hogy engem is érdekelt.
Épp leakartam vinni a bögrémet az emeletről, mikor zajt hallottam a bejárati ajtó felől. Gyorsan leszaladtam a lépcsőn és megnéztem mi történik.
- Azonnal tűnj innen! Menj a lányom közeléből, Bieber! Megértetted?- rángatott apám egy srácot, aki történetesen Jason volt.
- Apa, apa engedd el!- kiáltottam, rá.- Ez nem Justin, csak Chad az!- ragadtam meg apa karját és igyekeztem nem csalódott képet vágni, azért mert nem Justin az.
- Ó, hát akkor..bocsánat fiam, azt hittem Bieber vagy.- vakarta meg apa zavartan a tarkóját, majd bíztatóan megveregette Chad vállát. Aki mellesleg halálra volt rémülve.
- Szia Chad.- köszöntem félénken, mikor már kint ültünk a kertünkben egy padon.
- Szia.- mosolyodott el halványan, de tudtam, hogy valamennyire még haragszik rám.
- Figyelj, bocsi apa miatt.- néztem rá sajnálkozva.
- Nincs gáz.- vonta meg a vállát.
- Jól vagy amúgy?- próbáltam csevegni.
- Aha.- válaszolta. Hát, úgy látszik sikertelenül.
Nagyot sóhajtottam, majd rávettem magam, hogy megkérdezzem.
- Justinról tudsz valamit?- kérdeztem szemeimet szigorúan a földre szegezve.
- Nem..-nézett rám furán.- Azon az éjszakán, hogy téged haza vitt anyukád ő is eltűnt. Utána visszajött, de mindenkivel tök idegbeteg, szóval nem lehet hozzászólni.- magyarázta.
- Nem üzent nekem semmit?- kérdeztem reménykedve.
- Nem.- mondta Chad unottan.
- Ó.- nyögtem ki.
- Mi történt azon az éjszakán?- kérdezte.
- Én..Justinnal mentünk fát keresni..a tábortűzhöz.- hebegtem össze-vissza.
- Lisa, az igazat.
- Chad, engem aznap délután elraboltak..Justin talált meg, és ő szabadított ki.- hadartam, miközben folyamatosan ugrottak be az emlékek.
- Elraboltak?- kérdezte kikerekedett szemekkel Chad. Ennyit arról, hogy Justin megbízhat bennem.
- Igen.- bólintottam.- De erről hallgatnod kell.- tettem fel a mutatóujjam.
- Tuti, hogy Bieber miatt volt..- szorította ökölbe a kezét. Látszott rajta, hogy ideges.
- És azután hol voltál?
- Izé..a házában..kiborultam ezen az egészen, és ittam egy kicsit..-suttogtam.
- Te részeg voltál?
- Öm..azt hiszem.- szégyelltem el magam.
- Csinált veled valamit?
- Nem..mármint..csókolóztunk, de CSAK csókolóztunk!- emeltem ki a szót, hogy ne akadjon ki még ennél is jobban.
-Lisa.- fogta a fejét.- Te beleestél.
- Nem, nem. Vagyis össze vagyok zavarodva. Nem tudom. Bár most már mindegy is.- ejtettem kezeimet az ölembe.


Chad már rég elment. Megígértettem vele, hogy nem szól egy szót sem senkinek erről az egészről. Tudtam, hogy bízhatok benne. Nem értem magam. Nem érzek semmit Justin iránt, de mégis olyan furcsa. Mintha, az hogy megmentett közelebb hozta volna hozzám. Épp elakartam aludni, amikor hallottam, hogy valami neki ütődik az ablakomnak. Nem foglalkoztam vele. Biztos csak egy faág, vagy valami. Átfordultam a másik oldalamra. De aztán megint hallottam..és megint..és megint. Felkászálódtam az ágyamból, és odamentem az ablakomhoz. Feltoltam és éreztem, ahogy a nyári szellő bejön a szobámba. Óvatosan kihajoltam az ablakon. Egy alakot láttam egy motoron ülve, felém volt fordulva. Hunyorogva próbáltam kivenni a személyt, de nem kellett túl sokáig próbálkoznom, ugyanis levette a bukósisakot és....

~19.rész: ♥~

19.rész

Kedves Olvasóim!

Megjöttem az új résszel. Nagyon sajnálom, hogy csak nagyon ritkán tudok részt hozni! Higgyétek el, ha lenne időm megírnám. Na, de most ez nem a mentség keresések ideje. Láttam, hogy azóta lett még feliratkozóm és ennek nagyon örülök. A majdnem 20.000 oldal megjelenítéshez és a 17 (!!!) pipához meg azt sem tudom mit szóljak. El sem hiszem, csodálatosak vagytok mindannyian! Köszönöm.

A mostani rész, tudom nem lett valami eget rengetően hosszú, de remélem annál érdekesebbnek és izgalmasabbnak találjátok.

Ebben a részben olvashattok Justin múltjáról is egy kicsit és azt is megtudhatjátok, hogy miért utálja annyira egymást Justin és Zayn.

Remélem ez a rész is megér legalább annyi pipát és kommentet, mint az előző. Szívből örülnék, ha minél többen iratkoznátok fel a blogomra.

A következő részről ne érdeklődjetek nagyon, mert még tényleg gőzöm sincs, hogy mikorra várható. Annyit elárulhatok, hogy ha minden igaz a következő részben még több mindent megtudhattok Bieber múltbéli szerelméről, Scarlett-ről is.

Addig is jó olvasást ehhez a részhez és legyetek jók!

Komizzatok, pipáljatok és iratkozzatok fel!XO
Facebook-csoportunk már üzemel, lépjetek be! Loren Belieber's blogs

Puszi: Loren♥

Nem tudom pontosan, hogy mennyi ideig sírtam,de azt tudom, hogy az éjszaka végtelennek tűnt és totálisan kiesett az életemből. Elfogadtam tőle két pohár vodka narancsot, amit direkt nekem kevert. Ő tisztán issza. Hogyha magamnál lettem volna, tuti nem fogadok el semmilyen italt, hiszen tudom,hogy milyen.Viszont mivel egyátalán nem voltam jól és igazán magamnál sem voltam elfogadtam. Ha megkérdeznék, hogy mit csináltam azon az éjszakán, nem tudnék rá választ adni, csupán annyit, hogy Bieber-rel voltam...a házában. A válasz,ami már eleve veszélyes. Soha nem tudhatom mik történhetnek velem Bieber jelenlétében. Akkor sem tudtam.


* Justin szemszöge ~ akkor este *

Egymás után húzta le az italokat. Nem gondoltam volna, hogy egy ilyen megjátszott jó kislány szeretheti az alkoholt. Inkább arra tippeltem,hogy életében nem ivott még egy kortyot sem. Én direkt nem ittam olyan sokat, hogy észnél legyek és leállítsam a csajt, ha esetleg törni-zúzni támad kedve a lakásban. (Szerencsére nem volt.) Egyértelmű, hogy nem akartam,hogy tönkre menjen a házam azért,mert  egy nyávogós félig depressziós lány megivott egy kis vodkát.
- Most már elég lesz a piából Martinez.-vettem ki a kezéből az újabb poharat,mire vihogása átváltott szomorúságba.
- Ne már,kicsit hadd bulizzak. Otthon úgy sem lehet, ott a 'Jó Lisa'-t ismerik, ezért a hétköznapokban is ezt játszom meg. Ezt várják el.- rántotta meg a vállát.
Na, úgy látom,így ki lehet belőle csikarni néhány fontos információt. Jó kislány álarc mögé bújt Martinez? Hm...nem is olyan rossz, szívesen megismerkednék vele közelebbről is. Ha értitek mire gondolok...mielőtt még beindult volna a piszkos fantáziám leállítottam magam.
- Felviszlek. Aludnod kell.- jelentettem ki. Könnyedén térd hajlata alá nyúltam  és felvittem az emeletre, ami tekintve a sebesült kezemet elég nehezen ment,de megoldottam.
Hozzátenném a részeg Martinez, ha lehet tíz ezerszer idegesítőbb,mint a hétköznapi. Mikor letettem az ágyra hálásan mosolygott és szeme az alkohol mámorától csillogott. Azt sem tudja szerintem hol van, de még önkívületi állapotban is le tud venni bárkit a lábáról. Nem tudtam elképzelni mi van velem,de azt tudtam, hogy valami talán örökre megváltozhat az életemben. Nem ábrándozhatok Róla, hiszen igazából gyűlöl. Amit ma csinál és mond, azokat az alkohol váltja ki belőle. Különben sem lehetne köztünk semmi, nem gyengülhetek el.


Bármelyik lányt megkaphatnám,de engem pont Ő érdekel. Akkor nem is kételkedtem benne,hogy érdekel. Hiszen annyira egyértelmű.Viszont tudtam, semmi nem történhet, nem szabad, hogy bármi közünk legyen egymáshoz. Én rossz vagyok, Ő pedig bármennyire akar rossznak látszani jó. Ellentétei vagyunk egymásnak,de egyben hasonlítunk is. Furábbak vagyunk, mint két mágnes.
Rájöttem, hogy a Los Angeles-i Maffia vezére  átváltozott egy nyálas, érzelmeivel küszködő fiúvá. Undorodni kezdtem magamtól.
- Justin,légy szíves maradj itt még egy kicsit!- nézett rám kiskutya szemekkel, majd mikor látta,
hogy az ajtóból visszafordulok elmosolyodott.
Az ágy előtt álltam és olyan hirtelen rántott le magához ,hogy csak épphogy megtudtam két kézzel támasztani magam (és ebben nehézségeket okozott meglőtt vállam is) vállainál.

- Erre nem számítottál,

igaz?- nézett fel rám,a szeme mosolygott.

Lehet, hogy csak én voltam teljesen őrült akkor,de úgy láttam hogy nagyon is tudatában van annak, amit csinál.

- Mert ELVILEG utálsz.-morogtam.

- Így is van, de most valahogy nem.- kuncogott kislányosan.

Komolyan elveszti az eszét,ha részeg.
- Tetszem neked?- mosolyogtam rá diadalittasan.
Tudtam,hogy ilyenkor bármit kiszedhetek belőle és gyakorlatilag azt csinálok vele, amit csak akarok, de már nem voltam annyira biztos a dolgomban. Talán az alkohol tette, pedig nem is ittam annyit.
- Nem....vagyis nem tudom.- dadogta.
- Pedig eléggé egyértelmű.- motyogtam és közeledni kezdtem az arcához.
Mikor megízleltem mézédes ajkait, úgy éreztem megszűnik a világ körülöttünk. Éreztem, hogy keze végig szánt hajamban, amitől még jobban kezdtem csókolni, majd ölembe kaptam és a nyakát vettem célba ajkaimmal. Megéreztem vanília illatú parfümjének édes aromáját.


Majd egyszer csak, mintha álmodnék, csukott szemhéjaimon keresztül megláttam Őt.
Tisztán hallottam csilingelő,vidám,olykor aggódást tükröző hangját. Láttam az arcát, ahogy rám nevet.
Martinez-t úgy lelöktem magamról, mint annak  rendje. Nem érdekelt, úgyis nemsokára elalszik, reggel pedig úgy sem emlékszik majd semmire.
Zavart voltam és úgy éreztem magam, mint aki szabályosan megőrült. Kiszáguldottam az erkélyemre, azt remélve, hogy a friss levegőtől hátha kitisztul kicsit a fejem. Csak támaszkodtam a korláton és próbáltam gondolkodásra erőltetni az emlékektől eltompult agyamat.
Egyszer voltam szerelmes, de Őt is elveszítettem. Tudtam, nem követhetem el újra ezt a hibát, akármennyire is rossz vagyok, nem engedhetem, hogy még egy olyan ember halála száradjon lelkemen, aki sokat jelentett számomra, pont ezért nem engedhettem senkit közel magamhoz. Hogy ne legyen veszélyben az életük.
Megpróbáltam újra felidézni barna haját,  szintén barna, meleg, mindig derűt sugárzó szemét és bőrének puhaságát.
Tudtam, hogy csak Martinez parfümje az okozója a hirtelen emlék rohamnak. Rájöttem, hogy talán azért vonzódok annyira megmagyarázhatatlanul hozzá és egyben távol tartom magam tőle, mert hasonlít valakire.
Valakihez, akit régen annyira szerettem és a szívem egy része még mindig nem képes Őt elfeledni. Ugyanolyan volt a természetük volt és a kinézetük sem különbözött sokban.


Hirtelen a keserűség, a szégyen  és a szomorúság egyvelege öntött el.
Fejemben megannyi képfoszlány jelent meg, arról mikor láttam összecsuklani magam előtt, majd mikor a koporsót bele eresztették a földbe. Nem tettem semmit pedig tehettem volna. Minden olyan hirtelen történt. A halálát bizonyára soha nem fogom megbocsájtani magamnak. Nem a halált érdemelte. Az én bűnös, mocskos életem nem ér semmit és mégis tengetem a napjaimat, újabb bűnt és nyomást cipelve a hátamon.
Bűnösök között élt egy maffiában, az élete folyamatosan veszélyben volt, de soha nem ismertem nála hófehérebb lelkű embert. Pont ezért nem is értettem soha, hogy hogy szerethetett annyira. Tudtam, hogy ez nem volt egyszeri alkalom. Addig fog kínozni, amíg jó, amíg jó útra nem térek. Életem végéig. Mindig is azt akarta, hogy jó útra térjek, csak mint Anyu.Ő mindig is azt akarta, hogy szálljak ki az egész maffiából, hagyjunk itt mindent és kezdjünk együtt el egy teljesen új boldog életet. Ez lassan három éve történt ekkor. Makacs voltam, mint mindig és nem hallgattam arra, amit mondott.
Most meg már, ha akarnék sem tudnák kilépni, hiszen gy egész maffia  van az irányításom alatt.
Talán vannak olyanok, akik kárhozatra születtek.
Scarlett tiszta lelke kész volt nekem megmutatni a jót, de nem alakíthatott át teljesen.
Már túl késő volt.

Scarlett

* Lisa szemszöge ~ másnap reggel *

Zsongott a fejem, mikor kinyitottam a szemem. Úgy éreztem, hogy mindjárt szétrobban a fejem, annyira fájt.
A tudat, hogy itt vagyok Bieber házában és azt se tudom mi történt tegnap éjjel meg még jobban felidegesített.
A fejfájásom ellenére, viszont muszáj volt felkelnem és kicsit rendbe szednem magamat, hogy ne úgy menjek vissza a táborba, mintha valami zombis filmből léptem volna ki.
Szerencsére a fürdő szoba nem volt foglalt, így kényelmesen használatba vehettem az egészet. Épp fog mosáshoz készülődtem, amikor felakartam gumizni a hajamat és egy óriási lila foltot vettem észre a nyakam bal oldalán. Alig hittem a szememnek, többször is megtapogattam: fájt és nagyon is igazi volt. Kiszívták a nyakam, a házban csak ketten tartózkodtunk egész végig Bieber-rel, (bár, nem mintha sok mindenre emlékeztem volna) ami csak annyit jelenthet, hogy...

* Justin szemszöge *

Épp a másik oldalamra fordultam volna, amikor arra riadtam fel, hogy a szobám ajtaja őrülten nagy sebességgel és erővel kivágódik és Martinez viharzott be rajta. Nagyon felpaprikázottnak tűnt a tegnap éjjel még laza lány.

- MÉGIS MIT KÉPZELSZ MAGADRÓL?- ordítozott teljesen magánkívül.

Szemei szinte vérbe forogtak és abban a pillanatban simán számíthattam rá, hogy nekem ugrik.

- Állítsál már magadon, azt se tudom miről beszélsz!- tettem mindkét kezem a levegőbe.

- Erről, te gyökér!- húzta el a haját nyakának bal oldaláról,amin egy jókora lila folt éktelenkedett.

Szép munka Bieber!- dicsértem meg magam elégedetten a gondolataimban.

- Szerinted ez annyira vicces?!- vette megint feljebb a hangerőt és már a szeme is elkezdett tikkelni. Vicces volt, nevettem is volna, ha nem félnék ennyire egy 18 éves hisztis kislánytól.

- Cica, ez csak egy kis folt, még senki sem halt bele.- tártam szét a karom.

- Ne merészelj Cicának szólítani és ez nem CSAK egy kis folt, lehet hogy a kis utcalányaid eltűrik, hogy így viselkedj velük, attól még az nem azt jelenti hogy velem csinálhatod ezt.- köpte oda nekem a szavakat ingerülten.

Olyan gyorsasággal értem oda hozzá, hogy bárki megirigyelhette volna.

- Te meg ne merd még egyszer azokat a lányokat a szádra venni, akik velem vannak, különben sírás lesz, te kis beképzelt ribanc! Megértetted?!- szorítottam meg a csuklóját, annyira erősen, amennyire csak tudtam.

Senki nem szólhatja le Scarlett-et. Tudom, hogy Martinez többes számba mondta é hogy nem pont Scar-ra értette, mivelhogy nem ismeri, de akkor is nagyon felidegesített. - Nem mintha csak én lennék a hibás abban, hogy kiszívtam a nyakad, te sem ellenkeztél nagyon. Sőt, ha én nem állok le, felőled le is feküdhettünk volna. Ja, és nem én vallottam be tegnap, hogy tetszem Neked.- vágtam vissza dühösen kipréselve magamból egy gúnyos mosolyt.

- Seggfej!- ordította könnyes szemmel a képembe, majd becsapva maga után az ajtót maga után kiviharzott a szobából. Az igazság néha fáj...

Madár csicsergésre ébredtem és mosollyal az arcomon nyugtáztam, hogy Scarlett még mindig alszik. Amióta maffia vezér lettem Ő volt az egyetlen biztos pont az életemben, tudtam, hogy rá mindig számíthatok. Miatta volt értelme élni.

Egy puszit nyomtam az orrára, mire szempillái megrebbentek és hatalmas szemeivel engem kezdett nézni és ajka boldog mosolyra húzódott.

- Jó reggelt!- köszönt csilingelő, tündéri hangján.

- Jó reggelt Kicsim, jól aludtál? - szólaltam meg én is reggeli rekettes hangomon.

- Justin, tudod hogy veled mindig jól alszom.- mosolyodott el, majd megcsókolt.

Ő volt akkor az egyetlen személy, aki az igazi keresztnevemen szólított.

- Justin, tuti hogy nem fognak ránk támadni?- kérdezte Scar mielőtt még felvette volna a bukósisakot.

- Édesem, bízz bennem eddig sem volt és most sem lesz.- nyugtattam meg mielőtt felszálltunk volna a motorra.

Nagyon jól éreztük magunkat, nem tudtunk ok időt soha kettsben tölteni, mivel nagyon sok dolgom volt akkoriban, kezdő vezérként.

Már épp szedtük volna össze a cuccainkat a piknik végéhez közeledve, amikor egy kisebb furgon kanyarodott be a tisztáshoz vezető ösvényen.

A kocsiból egy afganisztán férfi és már egy kevésbé afganisztánnak kinéző kamasz fiú szált ki. Namir és a fia Jawaad (más néven Zayn) Malik szálltak ki.

- Bieber, Bieber hát itt talákozunk?- rázta meg rosszallóan a fejét az idősebbik.

- Mit akarsz Malik?- kérdeztem tőle és igyekeztem higgadtnak maradni.

- Az európai kokain szállítmány teljes bevételét elbuktuk, mivel te nem tudtad időben kifizetni az anyagot. Bár ha jól megnézem ezt a kislányt melletted még mindig jobb, mint a pénz.- vigyorgott perverzen a mellettem álló félelemtől remegő Scarlettre.

- Arról ne is álmodj!- szóltam oda neki, mire azonnal előrántotta fegyverét és rám célzott vele.

- Ha szép szóval nem, hát így.- mondta. Szerencsére gyorsabb voltam és kirántottam  farmerem hátsó zsebéből a pisztolyomat. A lövésem eltalálta és egyenesen a mellkasába fúródott. Namir Malik, a Miami-beli maffia vezére élettelenül hullott a földre.

Annyira le voltam sokkolva, hogy megöltem egy embert, hogy nem figyeltem, hogy Scarlett-nek nem esik-e baja.

A kis Jawaad-ból szörnyű zokogás tört ki és mire észbe kaptam volna gyorsan felkapta halott apja mellől a fegyvert, meghúzta a ravaszt és felénk lőtt. Szinte olyan gyorsan történt minden, hogy mire megtudtam volna védeni a szerelmemet, Jawaad  lelőtte.

Megölte az én Scarlettemet, aki alig volt akkor még tizennyolc éves. 

Akkor megesküdtem, hogy bosszút állok...

~18.rész: ♥~

18.rész

Sziasztok!

Most a változatosság kedvéért előre írom a kis szövegemet. Első sorban azért, hogy mindenki elolvassa.

Nos, először is tudom hogy oltári nagyot késtem a résszel, de annyira el voltam havazva, hogy azt sem tudtam hol áll a fejem. Nagyon sajnálom. A tanulástól már szinte megőrülök, pedig még igencsak ki kéne bírnom ezt a pár hónapot. Bevallom, hogy ez a rész számomra (nem tudom, hogy miért) óriási küzdelmet okozott és nagyon sokat gondolkodtam rajta, hogy hogy lenne a legjobb ez a rész.

Remélem valamennyire azért sikerült elérnem a célomat és mindenkinek tetszeni fog a rész. Örülök, hogy kaptam 6 pipát és 2 komit arra a bejegyzésemre, amiben megosztottam veletek a részből néhány sort. Valamint hálás vagyok a több mint 15.OOO oldal megtekintésnek és a 22 darab feliratkozónak. Ilyenkor érzem, hogy van értelme írom és folytatnom ezt a blogot.

Szóval köszönök mindent! A következő résznek az időpontját nem tudom, megpróbálok nem olyan sokat késni, mint most, de sajnos semmit nem ígérhetek.

 Örülnék néhány pipának, kommentnek, esetleg újabb feliratkozóknak. Na, de nem is szaporítom tovább a szót.

Jó olvasást kívánok mindenkinek!♥♥
PS.: Köszönöm a részhez az ötlet segítséget és a rávezetést csodálatos barátnőimnek: Szabinának, Vivinek és Raminak. IMÁDLAK TITEKET CSAJOK!♥

Puszi: Loren♥

Teljesen kábán ébredtem egy totál ismeretlen helyen.Bár nem sok mindent tudtam volna amúgy sem kivenni,hiszen a helyiségben teljes sötétség uralkodott.

Megéreztem,hogy a kezemet valamivel odarögzítették a szék támlájához.Valami kötél féleség lehetett,ugyanis olyan szorosan volt a csuklómon,hogy éreztem ahogy belevájt a bőrömbe.Mielőtt még elkezdtem volna kapálódzni vagy esetleg ordibálni,rájöttem hogy kicsit gondolkoznom kell.Lássuk csak: reménykedhetek,hogy valaki megtalál és kivisz innen,imádkozhatok, hogy a fogva tartóim legalább egy kicsit is kedvesek,vagy pedig bele nyugszok, hogy lehet ki fogok nyiffanni.

A rettegés olyan erővel és annyira hirtelen jött rám,hogy azt hittem menten elájulok.Még azon is elfelejtettem agyalni,hogy Bieber-t hibáztassam emiatt.Pedig valójában ő volt a hibás,hiszen ha nem dob ki a kocsijából zuhogó esőben és nem hagy ott,akkor most a táborban lennék és vígan cseverésznék Annie-vel.

Elhatároztam,hogy megpróbálom kiszabadítani magam,egy próbát megér. Addig izegtem-mozogtam,amíg a szék fel nem borult velem...nagyszerű.

Lépteket hallottam,kinyílt az ajtó és egy kicsinek egyátalán nem mondható árnyékot véltem látni.

- Na mi van kislány,felébredtünk?-kapcsolta fel a villanyt, aminek hirtelen fénye bántotta a szememet.

Fölém állt,majd ezt mondta:

- Ha elmondod hol van a kis barátod,akkor talán megkíméljük az életedet.-majd mintha csak egy pihét emelne fel úgy fordította a széket normális állapotába,velem együtt.

Kikötötte a számat, ám csuklóim még mindig az erős kötelek szorításában voltak.

Kicsit bódultnak is éreztem magam.Biztos voltam benne,hogy valamit beadtak nekem.

- Azt sem tudom,hogy kiről beszél.- feleltem félelemtől reszkető hangon.

- HAZUDSZ! Tudom,hogy ismered Őt,figyeltelek benneteket. Azt a kis patkányt már régebben fejbe kellett volna puffantanunk.Ide kellet valamivel csalogatnunk és Te pont a megfelelő személy vagy ehhez.

Ide csalogatjuk és szépen szétlövöm azt a kisfiús szép pofiját,nem fogja megúszni.

A következő mondatnál szája gonosz már-már ijesztő vigyorra húzódott ajka,amitől kivillantak rohadófélben lévő fogai.Az tuti, hogy nem Colgate-et használ...

- Muszáj eljönnie ugyan is megtaláltuk a gyenge pontját, aki történetesen Te vagy angyalom.

Még,hogy én Bieber gyenge pontja?!Nem tudtam eldönteni, hogy sírjak-e vagy nevessek.

A tény,hogy körülbelül mi utáljuk egymást a világon a legjobban,mindenképp nevetésre ösztökélt volna,egy ilyen mondat után.Az azonban, hogy ez a dolog az életembe is kerülhet, már kevésbé volt vidító.

Igazából semmire nem vágytam jobban,minthogy Anyával otthon üljünk a Tv előtt és egy doboz Ben & Jerry fagyit kanalazva nézzük a Született feleségek következő évadát.

Ehelyett én itt vagyok megkötözve egy dohos helyiségben,egy olyan ember miatt akit mostantól még jobban gyűlölök, mint eleinte.

Fogadjunk, hogy egyátalán nem is érdekli, hogy mi van velem, tőle aztán meg is ölhetnének.

* Justin szemszöge *

Nagyon idegesített már,hogy Martinez nem jött vissza a táborba.Nem érettem miért kell fölöslegesen játszani az agyát,hogy Ő most mennyire megsértődött.

Tuti, hogy még mindig ott ül az erdőszélén,valami fatuskón és pukkad.

Igazából nagyon felidegesített az,ahogy engem hibáztatott,azért amiért kb. megmentettem az életét attól a féreg Malik-tól.

Idegesített, hogy vele olyan jól el volt,én meg le voltam szarva és még utált is.

- Héj, Brooks!-szóltam oda fekete hajú szobatársának.

 A lány kíváncsian fordult felém.Egy fehér-piros kockás ing volt rajta alatta egy atlétával, rövid sortja pedig engedte láttatni napbarnított hosszú lábait.Hú,de jó lenne ágyba vinni!- gondoltam magamban.

- Hahó, kérdezni szerettél volna valamit?-hadonászott a kezeivel előttem,mire feleszméltem bambulásomból.

- Nem láttad a barátnődet?-kérdeztem felvont szemöldökkel.

- Lisa-ra gondolsz?

- Ja.

- Nem tudom,szerintem  még randizni van Zayn-nel.

- Hát ott már biztos,hogy nincs.-motyogtam, úgy hogy véletlenül se hallja meg.

- Egyébként meg miért kérdezed?Olyan furák vagytok nekem.Majd megölnétek egymást az indulataiktól,egyébként meg annyira látszik rajtatok,hogy titokban, nagyon nagyon mélyen oda vagytok egymásért.

Lisa is azt mondja,hogy mennyire utál és hogy milyen köcsög vagy,de képtelen nem Rólad beszélni és Te is gyanúsan sokat kérdezgetsz Róla.-állapította meg.

Vicces kimondva hallani,azt hogy Lisa- nak még is csak bejövök,ami pedig a másik dolgot illeti nem igaz!

- Na, jó én most megyek!-álltam fel és köszönésképpen intettem egyet.

A kocsimhoz vettem az irányt.Elhatároztam,hogy vissza hozom az erdőből, mielőtt még megfázna, vagy ilyesmi.

Útközben kétszer is hívtam, de nem vett fel,csak kicsöngött és a hangrögzítő szólt bele:  

"Itt Lisa!Most nem tudom felvenni,de nyugodtan hagyj üzenetet és majd visszahívlak!"

A hangja,szokatlanul boldog volt.Velem így biztos, hogy soha nem beszélne.

Mikor leparkoltam arra a helyre,ahol hagytam Lisa-t, senkit sem találtam.Egy kidőlt fa mellett egy telefon hevert.

Felvettem,és érdekes módon még működött is.A képernyőn Lisa volt látható,ha jól gondoltam a szüleivel.Egy kanapén foglaltak helyet.A kép gondolom a tábor előtt készülhetett valamikor,mert Lisa lábát egy bőröndön nyugtatta.Bal oldalán egy borotvált fejű, szakállas kedves arcú férfi volt,jobb oldalán pedig egy mosolygós,fiatalos nő, aki le sem tagadhatná,hogy Martinez édesanyja.Mindannyian mosolyogtak,boldogság tükröződött a szemükből.

Keserű ízt éreztem a számban.Ez az ami nekem hiányzik az életemből, egy normális család.Az apám maffia tag és azt sem veszi figyelembe,hogy létezem.Soha nem tekintett a fiának, mindig is úgy nézett rám,mint a maffia reménybeli vezetőjére.Azt is eltudtam képzelni,hogy már születésemtől kezdve ezt tervezgette.

Ha Anya élne,tudom ,hogy normális életet élhetnék és nem kellene olyan elcseszett dolgokhoz folyamodnom,mint így.Mert tudnám, hogy van akire számíthatok és van kiért jót cselekednem.

Az életem már visszafordíthatatlan,túl késő,hogy megváltozzak és cselekedeteimért tuti,hogy a Pokol vár rám.

Gondolkodásomból telefonom pittyegése zavart meg.

"Ha élve akarod még látni a kis barátnődet,gyere a régi raktár épület alaksorába"-Paolo

Egy ideig kutattam az elmémben egy bizonyos Paolo nevű fickó után,aztán rájöttem.Ő volt annak a féregnek a főnöke,aki annak idején lelőtte Jo-t és én végeztem vele.

Gondolkodás nélkül pattantam be a kocsiba és már száguldottam is a raktár épület felé.

 A lepukkant,nem használt raktár épület Los Angeles kikötőjétől nem messze helyezkedett el.Az ilyen maffiák, mint a Paolo-é is,rendszerint betört ide, majd mikor megbizonyosodtak róla, hogy nem fog senki sem közelíteni ide,kialakítottak egy fő hadiszállást.

A biztonság kedvéért  magammal vittem a pisztolyomat is,ha szükség lenne megvédeni magam.

Tudtam, hogy fel vannak készülve az érkezésemre és azt várják,hogy minél előbb végezhessenek velem.Engem nem érdekel,megmentem azt a lányt,szükségem lehet rá terveimhez a jövőre nézve...

*Lisa szemszöge*

Bieber megölését tervezték.Ha őt utáltam a világon a legjobban,akkor sem kívántam volna soha a halálát.

Bármennyire is gyűlöltem,a szívem legeslegmélyebb zugában mindig tudtam,hogy valamilyen szinten,valamilyen módon úgy vonzzuk egymást, mint két jó erős mágnes.

Amíg én próbáltam unott  fejjel lekaparni a már félig lenőtt vörös körömlakkot a körmömről,a két okostóni intelligens eszmecserét folytatott halkan és biztos valamitökéletes stratégián agyaltak.

Ja kábé annyi eszük, van mint egy fej salátának.-gondoltam szem forgatva.

Szerencsére nem sokkal ezután a büdös szájú főnök és a másik tetovált pincsi kutya tulajdonságokkal megáldott személy ki nem ment a szobából.Annyira naivak voltak, hogy azt hitték itt hagyhatnak egyedül,úgy hogy ne próbálnék meg bármilyen módon kijutni erről az Isten verte helyről?!

Gyorsan körbe pásztáztam a tekintetem a kicsinyke helyiségben.Az ajtón már eleve kizárt volt, hogy kijuthatok, mivel az a két marha kulcsra zárta.

Az ablakot kezdtem el szugerálni:Régi ablaknak tűnt, biztos voltam benne,hogy könnyű kitörni,legalább is reméltem.

Amíg én ezen úgymond elmélkedtem,egy alakot kezdtem felfedezni,amely közelített az ablakhoz.Ereimben meghűlt a vér, amint meghallottam, hogy az ablak zárja kezd lazulni.

 Fogalmam sem volt, hogy mi következik.

* Justin szemszöge *

A biztonság kedvéért az épület hátához mentem először, sejtettem hogy annak a gyökér Paolo-nak olyan helyre sikerül rejtenie Martinez-t, hogy simán megtalálom. Látszik rajta, hogy még az általános iskolát sem végezte el, annyi esze van.

Ahogy gondoltam, az ház alaksorának egyik ablakán benézve egy alakot láttam meg és amint elkezdtem babrálni az ablakkal láttam, hogy a szobában megmozdul az alak. Más néven Martinez.

Mikor sikerült kinyitnom az ablakot hangosan kipréseltem magamból az addig bent tartott levegőt.

Halkan bemásztam az ablakon és tényleg Martinezzel találtam szembe magam, aki egy székkel akart nekem támadni.

- Nyugodj már le, csak én vagyok!- suttogtam, mielőtt még hozzám vághatta volna a széket.

- Most ezt teljesen komolyan gondolod?!- nézett rám rezzenéstelen arccal és a tekintetéből ki lehetett olvasni, hogy leszívesebben ízekre szedne.- Először is ott hagysz az erdőben, utána pedig elrabol valami becsavarodott maffia vezér, természetesen miattad, és még te kéred, hogy nyugodjak le?!- szikrázott a szeme. - Megérdemelnéd, hogy már végre történjen is veled valami és talán az életed további részében nem hinnéd el, hogy te vagy a minden.- tette hozzá.

- Talán, hogyha nem rinyálnál folyamatosan, úgy mint egy tizenhárom éves kislány el is tűrnélek a kocsimban.

- ragadtam meg a csuklójánál fogva.

- Ne érj hozzám soha többet!-rántotta ki szorításomból kezét.-Undorító vagy.

- Felesleges megjátszanod magad, úgy is tudom, hogy menthetetlenül oda vagy értem.- húztam, szerintem eszméletlenül dögös mosolyra a számat.

- Inkább röhögve megölném magam,minthogy valaha is bevalljam,hogy,érzek irántad valamit.-röhögött fel kínosan.

- Szóval érzel irántam valamit,csak túl nagy az egod,ahhoz hogy bevalld magadnak!- incselkedtem tovább.

- Akinek ebben a szobában nagy az arca, az egyedül Te vagy!-mondta bosszankodva.

- Na, most még pukkadozol egy órán át, vagy leléphetünk végre innen?-kérdeztem unottan.

- Hát ezzel már elkéstél, öcsi.-éreztem meg a pisztoly csövet a fejemnek nyomva...

* Lisa szemszöge *

Teljesen kiszaladt a vér az arcomból,a torkomat meg hirtelen olyan száraznak éreztem,hogy még nyelni sem tudtam. Bieber-rel találkozott a tekintetünk, arca lassan elfehéredett.

Tudtam,hogy gyorsan kell cselekednünk,mivel ha őt lelövik ergo,hogy én sem látom soha többé Texas-t,vagy a szüleimet.

- Most jó nagy pácban vagytok,gyerekek!- röhögött fel jóízűen Paolo,vagy kicsoda.

A társa debilen felröhögött főnöke 'viccén' és ahogy elnéztem a harminc körüli férfit, megállapítottam, hogy az agyi szintje megütheti egy öt éves kisgyerek szintjén.Az aztán a teljesítmény.

Mire messzebbre elkalandoztam volna gondolataimmal,gondolkodás nélkül megindultam a szerencsétlen felé.Ekkor áldottam a pillanatot, hogy hat éves koromban Carlo, az egyik unokatestvérem rábeszélt, hogy menjek el vele egy karate edzésére.Egészen 12 éves koromig rendszeresen jártam edzésre,annyira szenvedélyemmé vált a sport.Persze 13 éves koromban már kezdtem cikinek érezni,hogy amíg a többi lány a plázában tölti az idejét én a karate edzésen izzasztom magam.

Volt is egy jó ötletem.  Először is elkezdtem bemelegíteni, nyújtottam egy kicsit.

- Te mi a jó francot csinálsz?-nézett rám Justin furán.

- Ezt!- rúgtam tökön a pincsikutya csávót, aki nyöszörögve a földön fetrengett tovább.

- Komolyan, azt hiszitek, hogy ennyivel megússzátok, ti kis pisisek?!- hallottuk meg a hátunk mögött Paolo hangját.

Majd az jött, amire Bieber-rel egyiken sem számítottunk, Paolo eltalálta Justin vállát.

- Uramisten!- kaptam a szám elé a kezemet, miközben Justin másik kezével a karjához kapva felszisszent.

Még gondolkodni sem volt időm, egy láb lendítéssel kirúgtam Paolo kezéből a fegyvert,ami pont elém esett le.

Gyorsan megragadva a fegyvert rántottam magam után a megsebesült Bieber-t.

- Hol parkolsz?- kérdeztem egy pillanatra megállva. Nem volt időnk sokat ácsingózni, ugyanis Paolo utánunk eredt és sanszos volt, hogy engem is meglő.

- A raktár épület előtt.- lihegte Justin a futástól.

- Oké, akkor még egy kicsit futnunk kell. Bírni fogod?-néztem rá.

- Miért szerinted a lábamat lőtte meg?- kérdezte  értetlenül és visszaváltott szokásos bunkó stílusába.

Futottunk, amíg meg nem láttuk Justin kocsiját.

- Szállj be!- utasított Justin.

- Hova?

- A kormányhoz?! Szerinted én most így tudok vezetni?

- Nekem nincs jogsim!

- Most azt akarod, hogy szétlője a segged?! Szállj már be a kocsiba!

- Te akartad!- csaptam be magam után az ajtót, majd elfordítva a slussz kulcsot rá is léptem a gáz pedálra.

Pont jókor hajtottunk el, Paolo majdnem bele eresztett egy golyót az egyik hátsó kerékbe.

- Miért ehhez a házhoz navigáltál?- kérdeztem homlok ráncolva egy elég nagy és hozzátenném gyönyörű ház előtt.
- Ez az én házam, baby!- jelent meg egy büszke mosoly a fején.

- Miért jöttünk ide?- lestem magam elé és annyira el voltam csodálkozva, hogy még azt sem hallottam meg, hogy 'baby'-nek szólít.

- Szerinted, ha bemennék a táborba szétlőtt karral mit mondanék? Martinezzel eltévedtünk az erdőben és megtámadott egy vérfarkas?

- Mekkora egy tapló vagy!- morgolódtam tovább rá sem hederítve gúnyolódására.

- Hogyha majd befejezted ezt a besértődős színjátékot bemehetnénk esetleg.-szállt ki a kocsiból.

- Ömm...izé, minek?- vontam össze a szemöldököm.

- Az előbb már elmondtam, ha nem lennél ennyire nehéz felfogású megértetted volna.

Nagy nehezen vállat rántva kiszálltam a kocsiból és követtem Bieber-t a házába.

El sem hittem, hogy engedtem neki, hogy ide elhozzon...gyakorlatilag egy gyilkos házába léptem be...

 Ami bent fogadott, az valami hihetetlen volt.

Ilyen gyönyörű házat csak akkor láttam, mikor a Cosmopilitian-ba mutogatják a sztárok házait.

Az bejárat közvetlen egy nagy szobára nyílt, a falak vajszínűre voltak festve a szoba közepén, pedig egy ugyanilyen vajszínű bőrkanapé és egy hatalmas tv volt.

Ötletem sem volt, hogy honnan a fenéből lehet ennyi pénze, mikor még alig híres. Hát, biztos nem, tisztességes munkával szerezte meg ennek a háznak az árát.

- Egyébként szerintem le kéne kezelni a karodat, ha nem szeretnéd, hogy elfertőződjön.- néztem Bieber karjára.

- Mi vagy Te? Orvos?

- Nem, de az anyukám a kórházban dolgozik, szóval szinte mindenféle sebet tudom, hogy hogy kell kezelni.- büszkélkedtem.

- Kell hozzá egy kis cukor, só,olló és valami kötszer féleség.- mondtam neki és helyet foglaltam a bőr ülőgarnitúrán.

Mindent oda hozott nekem, majd lült mellém.

- Elmondod, hogy ezek minek kellenek?-kérdezte unottan, de tudtam, hogy legbelül majd betojik, attól, hogy mennyire fog fájni. Persze a nagy Justin Bieber semmi estre sem mutathatja ki az érzéseit.

- Az olló azért kell, hogy levágjam a pólód ujját és jobban hozzá férjek a sebhez. A só össze húzza a nyílt sebet, a cukor pedig elősegíti a gyógyulás folyamatát.

 Mikor megláttam a sebét, kicsit rosszul lettem a vér látványától, de próbáltam palástolni.

-Még szerencse, hogy a golyó épp hogy horzsolta a karodat, mert ha a karodban lenne kórházba kéne menni.

- Ja, nagy szerencse.- morogta.

 Kicsit kezdtem kínosan érezni magam, ahogy csak ott ültünk és mindketten néztük a...nos a szőnyeget. Érdekes volt, találtam rajta egy haj szálat.

- Kérsz valami kaját? Én meghalok éhen.- állt fel és a konyhába ment.

- Ömm...aha elfogadnék valami ennivalót.

- Akkor gyere és csinálj magadnak!- szólt vissza. Na ennyit az udvarias Bieber-ről..

Elcsigázottan kivánszorogtam a konyhába és csináltam magamnak egy sonkás szendvicset.

Mindketten bementünk a szobánkba, ugyanis Bieber a vacsora után megmutatta, hogy melyik szoba lesz a (remélhetőleg) egynapi szállásom. Már le voltam tusolva, ne is kérdezzétek, mert igen a biztonság kedvéért  kulcsra zártam a fürdő ajtaját.

Most pedig itt álltam az ágy előtt és amellett, hogy kezdtem nagyon is kínosnak érezni, hogy Bieber kölcsön adott pólóját szagolgatom, akkor tudatosodott bennem, hogy ma elraboltak és akár meg is ölhettek volna.

A tény olyan erővel csapott le rám, hogy nem tudtam a talpamon maradni.

Próbáltam nyugtatgatni magam, de nem sikerült. Egész testemben remegtem és folyton az járt a fejemben, hogy egy áldozat lehettem volna könnyűszerrel a sok közül.

Kicsordult egy könnycsepp a szememből és amikor leakartam törölni épp akkor nyitott be Justin. Ő még ruhában volt...mármint úgy értem utcai ruhában.

- Lekapcsolnád a villanyt végre.- szólt oda nekem ismét bunkó üzemmódba kapcsolva.

Nem tudom, hogyan de annyira erőt vett rajtam a kétségbe esés és félelem, hogy gondolkodás nélkül oda mentem és a nyakánál fogva magamhoz húztam. Abban a pillanatban nem érdekelt, hogy lehet hogy bűnöző és a legnagyobb seggfej a világon. Csak szükségem volt valakire, akit megölelhettem. Ahogy megéreztem testének melegét és éreztem ahogy épp keze derekam köré fonódik, elkezdett rázni a sírás.

Miközben ott voltam bezárva, kiszolgáltatva mindennek - igaz két idióta tartott fogva - nem mertem arra gondolni, hogy meg is halhatok, csak az elején. Nem volt szabad hagynom, hogy lelkileg összezuhanjak.  Ám ekkor jött ki minden rajtam.

Az volt a legfurcsább dolog, hogy nem taszított el magától, hagyta hogy karjaiban sírjam ki magam. Nem kérdezett semmit, csak néha-néha megsimította a hátam.

Talán félre ismertem volna?

Nem tűntem el teljesen!♥~

Sziasztok!

Jaj, nem is tudom, hogy hol kezdjem.
Először is, nagyon sajnálom, hogy már majdnem két hónapja nem hoztam részt. Annyira sok a tanulnivaló, hogy szinte ki sem látszok belőle. A részt már igazából körülbelül egy hónapja elkezdtem írni és az írása még folyamatban van. Egy, nagyon jó részt szeretnék most írni, azt szeretném hogy tetszen nektek. Kettő, elég nehéz leírni, azt, ami ebben a részben történik. Igazából nem nagyon szoktam hozzá még ehhez a maffiás témához, de majd idővel bele jövök.
Láttam, hogy van egy új feliratkozóm és nagyon örülök neki. A pipáknak is örültem és a kommentek is nagyon jól estek.
Azért hoztam nektek egy kis részletet a következő részből,ami remélem, ha végre megszületik tetszeni fog nektek. Hosszúra, eseménydúsra és izgalmasra tervezem, ami remélhetőleg sikerülni is fog.
Szóval addig is itt a 18. rész egy nagyon picike része, amit Bieber szemszögéből olvashattok:

"* Justin szemszöge *

A biztonság kedvéért az épület hátához mentem először, sejtettem hogy annak a gyökér Paolo-nak olyan helyre sikerül rejtenie Martinez-t, hogy simán megtalálom. Látszik rajta, hogy még az általános iskolát sem végezte el, annyi esze van.
Ahogy gondoltam, az ház alaksorának egyik ablakán benézve egy alakot láttam meg és amint elkezdtem babrálni az ablakkal láttam, hogy a szobában megmozdul az alak. Más néven Martinez.
Mikor sikerült kinyitnom az ablakot hangosan kipréseltem magamból az addig bent tartott levegőt.
Halkan bemásztam az ablakon és tényleg Martinezzel találtam szembe magam, aki egy székkel akart nekem támadni.
- Nyugodj már le, csak én vagyok!- suttogtam, mielőtt még hozzám vághatta volna a széket.
- Most ezt teljesen komolyan gondolod?!- nézett rám rezzenéstelen arccal és a tekintetéből ki lehetett olvasni, hogy leszívesebben ízekre szedne.- Először is ott hagysz az erdőben, utána pedig elrabol valami becsavarodott maffia vezér, természetesen miattad, és még te kéred, hogy nyugodjak le?!- szikrázott a szeme. - Megérdemelnéd, hogy már végre történjen is veled valami és talán az életed további részében nem hinnéd el, hogy te vagy a minden.- tette hozzá.
- Talán, hogyha nem rinyálnál folyamatosan, úgy mint egy tizenhárom éves kislány el is tűrnélek a kocsimban.
- ragadtam meg a csuklójánál fogva.
- Ne érj hozzám soha többet!- rántotta ki szorításomból kezét.- Undorító vagy."

Sok puszit nektek és tényleg próbálok sietni vele! Addig is leírhatjátok erről a kis részletről is a véleményeteket, ha szeretnétek.
- Loren♥

~17.rész: ♥~

17.rész

* Justin szemszöge ~ visszaemlékezés *

Bekötötték a szemem és elvittek valami mocskos helyre. Annyira undorító szagok terjengtek az aprócska helyiségben, hogy azt hittem menten kidobom a taccsot.

A falakról mállott le a már szürkévé retkesedett, valamikor még fehér festék, a plafon nagy foltokban beázott volt. Körülbelül olyan hatású volt, mintha egy putritelepen lennék. Fogalmam sem volt, hogy mi a fenének hozhatnak ide, ilyen visszataszító helyre, de mikor megláttam az engem ráncigáló két kigyúrt, tetkós hapsit, egyből tudtam, hogy az általam akkor gyűlölt és elítélt maffiának köze van a dolgokhoz. Lám, nem tévedtem.

Nem valami kedvesen  'lebasztak' egy székre, megjegyezném közben majdnem letépték rólam a kabátot, annyira próbáltak kemény fiúknak mutatkozni.

Aztán belépett a kis szobába az a személy, akit életem végéig gyűlölni fogok, ő anya halálának legfőbb oka. Az apám...


Azaz ember, akit életem végéig gyűlölni fogok, ő Anya halálának legfőbb oka. Anyám már majdnem 9 éve, hogy halott, de az elvesztésében és hiányában keletkezett óriási seb a szívemben soha nem fog elmúlni. A gyűlölet, pedig amit ezek söpredék emberek kiváltanak belőlem csak erősödni fog az évek múlásával. Mindig is utáltam a maffiákat, vagyis tulajdonképpen azóta gyűlölöm, amióta megtudtam, hogy apám benne van egy ilyen szervezetben. A legmerészebb álmaimban sem gondoltam volna, hogy az apám képes úgy kioltani emberi életeket, mintha csak a szemetet vinné ki reggelente. Megszokásból. Teljesen undorodtam tőle, émelygés jött rám, ahogy arra gondoltam, hogy apám mekkora egy féreg.


Emlékszem kiskoromban mindig felnéztem rá, példaként állt előttem,  most pedig rádöbbentem, hogy nem is ismerem és ezek után nem is akarom megismerni.
Amint megláttam az arcát, olyan mérhetetlen düh és gyűlölet kerített hatalmába, hogy legszívesebben neki ugrottam volna, de tudtam, hogy türtőztetnem kell magam. Még a végén valamelyik 'menőcsávó' pisztolyából elsütött golyóval végezném a koponyámban.


Mindig is azt hittem, hogy mi egy normális család vagyunk. Mintha tegnap lett volna, hogy 8 évesen haza mentem iskolából. Ott állt a tűzhelynél, ebédet főzött. Barna haja fátyolként hullott vállára. Nem hazudok, ha azt mondom, hogy ő volt a legszebb nő, akit valaha láttam, és a legerősebb is. Mosolya boldogabbá tette minden egyes napomat. Mikor haza jöttem suliból, csak azért nem szomorított el osztálytársaim gúnyolódása, kinőtt ruháim miatt, mert tudtam hogy haza megyek és Anya mosolyogni fog rám. Néha még nevetett is, pedig sírhatott volna, hogy az élet milyen igazságtalan. Még kenyérre is alig jutott. Abból a csekély fizetéséből, amit a szomszédos épületben lévő mosodában végzett munkájáért kapott épphogy megtudtunk élni. Néha apám is hozott haza valamennyit, de azt sem tudtam mit dolgozik...egészen attól  naptól kezdve.


- Mi a francot keresek én itt?! Hogy mersz te egyátalán a szemem elé kerülni, miután gyakorlatilag megölted anyámat?- keltem ki teljesen magamból.
- Ne merd rámfogni Patricia halálát, épp annyira vagyok felelős érte, mint te!- lépett elém.
Méghogy annyira, mint én...gerinctelen.
- Ha nem léptél volna be abba a kibaszott maffiába, most Anya élne! Többé nem vagy az apám! Inkább haltál volna meg te helyette, hátha a világnak is jobb lenne. Gyilkos....- sziszegtem indulatosan az utolsó szavakat.
- Ne merészelj ilyeneket mondani!- emelte fel a hangjával együtt a kezét is. Ökle könyörtelenül csapott le az arcomra.
- Te szemét!- nyögtem fogva arcomnak azt az oldalát, ahová ütést mért.
Megéreztem a vér izét a számban, felrepedt.
- Jack, hagyd békén a fiút. Beszédem van vele!- jött egy dohánytól reszelős hang a bejárat felől, majd a hanghoz egy két méteres, tar kopasz, agyonra tetovált, eléggé ijesztően kinéző fickó társult.
Biztos, hogy Ő lenne a góré. Várjunk csak. Miért hívja ez az ember a féreg apámat Jack-nek?!
- Jól vagy,kölyök?- kérdezett alaposan végig mustrálva, Jo.
 - Ja, csak a gyilkos apám épp most húzott be.- mondtam, mire  'Jack-nek' újra lendülni kezdett felém az ökle. 
- Héj, most nincs ennek itt ideje!- tartotta vissza apámat.
- Akkor minek van? Minek vagyok itt?- kérdeztem indulatosan, szemöldökömet megemelve.
- Hogy a Los Angeles-i Maffia tagja legyél.- mondta komolyan a 'nagyvezér', majd beleivott sörébe. - Ne félj, amikor már túl leszel az 5 megölt emberen, azután nem fog érdekelni a könyörgés, meg ilyesmi baromságok. Nem tudnak majd meghatni. Aztán el kell sajátítanod a koko csempészetet is, de majd én abban segítek. Mindezért nem marad majd el a jókora summa, ne aggódj!- vigyorgott elégedetten.
- Arra is képes lennél, hogy a saját fiadat megölesd, igaz? Mindent a maffiáért és a pénzért, ugye?- kérdeztem gúnyosan apámtól szemrebbenés nélkül.


Pár hónappal később, már én is a Los Angeles-i Maffia tagja voltam. Jo megtanított nekem mindent, amit a maffiózással  kapcsolatban tudnom kell. A legviccesebb dolog, hogy én sem tudtam, hogy hogy süllyedhettem ilyen mélyre. Ugyanolyan lettem, mint apám , vagy mint a többi maffia tag. Jo tanításán alapozva mindenkit megöltem, aki ellenkezni mert a maffia parancsaival szemben, vagy aki nem fizetett az anyagért.
Aztán egy nap, Jo-t megölték, pont mellettem. Elég gyors voltam ahhoz, hogy végezzek gyilkosával, de a nagyfőnök életét már nem tudtam megmenteni. Az utolsó szava az volt, hogy vegyem át tőle a maffiát és ne hozzak rá szégyent.
Így lett nemsokára gy alig 18 éves fiú az egész maffia feje.
Nem hoztam rá szégyent, elvakultan végeztem mindenkivel, aki nem azt csinálta amit megparancsoltam. Lehetett az egy olyan ember is, aki így is alig tudta eltartani a három gyerekét, nem érdekelt.
- Azt kérdeztem fizettél-e a fűért?- nyomtam könyörtelenül a falhoz egy körülbelül velem egyidős fiút.
- Nem...de..de fizetni fogok, csak ne ölj meg kérlek.- dadogta a rémülettől.
Imádtam, hogy az emberek féltek tőlem.
- Késő haver!- sziszegtem, majd halántékához nyomtam a fegyvert és végeztem vele.


Életem csak is a gyűlölet vezérelte, az hogy minél előbb golyót röpíthessek Anyu gyilkosának a fejébe. Meg fogom találni. A gyűlölet és a fájdalom uralkodójává vált életemnek.
Nem hiányoltam az életemből olyan baromságokat, mint a szerelem. Minden éjszakát más lánnyal töltöttem. Érzelemmentes voltam, olyan volt mintha z érzelmeimet gyökerestül kitépték volna, mikor anyám meghalt.


* Jelen *


Viszont, most rohadtul idegesített, hogy annyit foglalkozom Martinezzel és, hogy annyira érdekel, mit csinál, hova megy és kivel.
Hogy imádom mikor felhúzhatom az agyát és hogy, mikor rámmosolyog,( Eddig egyszer sem.) akkor gyönyörűnk látom.
Bármit odaadnék egy ilyen lányért, életemben nem jött be ennyire egy csaj sem. Már megszoktam, hogy egyikért sem kellett küzdenem. Ő viszont más, látok benne valamit, ami számomra kihívás. Mindig is szerettem a kihívásokat.
Viszont ezt neki nem kell tudnia, találkozgasson csak, azzal az álszent Jawaad-dal. Szarok rá. Még hogy Zayn, tiszta szégyen, hogy nem meri vállalni az igazi nevét. Martinez-nek meg fogalma sincs, hogy igazából ki az az ember.


* Lisa szemszöge *


- Megérkeztünk!- állította le Zayn a motort egy barátságosnak tűnő kis kávézó előtt.
- Ja, okés.- mondtam, majd elkezdtem szenvedni a bukósisak levételével.
Persze, hogy nekem mindig akkor kell szerencsétlenkednem, amikor valami helyes pasival vagyok. Tipikus.
- Bocsi, hogy ennyit szerencsétlenkedek.- mondtam mosolyogva.
- Á, hidd el tényleg nem olyan könnyű azt levenni.- viszonozta a mosolyomat, majd leemelte fejemről a sisakot.
Uramisten, de iszonyatosan helyes.
A kicsinyke kávézóban rajtunk kívül, csak egy pár volt ott, pedig lyan mennyei forrócsokit ittam, hogy az nem igaz.
- Kicsit habos maradt a szád.- köszörülte meg a torkát Zayn, majd mutogatni kezdte, hogy hol.
- Istenem, de ciki.-  suttogtam magamnak zavaromban.
Persze, hogy nem jó helyen kezdtem el törölni.
- Várj, segítek!- nyúlt Mr.Irtóhelyes egy szalvétáért és letörölte a szám fölül a habot.
Hmm...szóval tejbajusz. Égés lvl 39.
- Köszi.- dadogtam zavaromban.
- Nincs mit.- rántotta meg a vállát.



Nagyon jól éreztem magam vele, még elbeszélgettünk volna egy darabig, mikor kivágódott a kávézó bejárata. Nemmás viharzott be, mint Bieber.
- Te mi a fenét keresel itt?- kérdeztem tőle elképedve.
- Miss Dounch hívatott, sürgős.- vakarta meg a tarkóját.
- Csá, haver. Már lehiggadtál? Csak mert eléggé dühösnek látszottál, mikor eljöttünk.- vigyorgott rá Zayn.
Justin-ban, mintha kicsit felment volna a pumpa, azt hittem neki fog menni.
- Kussolj, Malik.  Örülj, hogy nem itt és most nyírlak ki.- sziszegte Bieber vészjóslóan.
Zayn nem válaszolt rá, csak tovább vigyorgott.
- Bieber, békén hagynál minket?- csattantam fel.
- Nem, előbb mondtam hogy az igazgató látni akar!- mondta és felrángatott a székből.
- Zayn, majd hívlak!- intettem egyet a fiúnak, aki halványan mosolyogva továbbra is az asztalnál ült.


- Örülsz?- horkantam fel gúnyosan.
- Aha, elégedett vagyok magammal.- vigyorgott az úttesten tartva tekintetét.
- Rohadtul elcseszel mindent, tudod?- emeltem fel a szemöldököm.
- Nem én vagyok a megtestesült szerencsétlenség!
- Unatkoztál a táborban vagy mi a baj? Nem volt elég lány meghúzásra?
- Rohadtul leszállhatnál erről a témáról Martinez! Semmi közöd hozzá.
- Neked meg a Zayn-nel való kapcsolatomhoz nem.
- Van, mert az a gyerek egy szemét.- szakította el tekintetét az úttesttől és rámnézett.
- Miért kell direkt elcseszned az életem?! Nem elég, hogy a nyaramat elcseszed az egész életemet el akarod!
- Elegem van a rinyálásodból, szállj ki!- állt meg az út mentén.
Zuhogott az eső, nyári zápor.
- De..-néztem rá.
- Azt mondtam Martinez, hogy szállj ki!- mondta izzó tekintettel, majd elhajtott.


Ott álltam egyedül az esőben, a hajam csurom víz lett, a ruhámról nem is beszélve. Leültem egy közeli fatörzsre és sírtam. Jól esett egy kicsit kiadnom magamból a felgyülemlett feszültségeket.
Aztán hirtelen valami erős ütést éreztem a fejemen, majd elvesztettem eszméletemet...

Sziasztok!:)

Megérkeztem a következő résszel, tudom nagyon sokat késtem vele, és ezért utólag is bocsánatot kérek. 
Köszönöm az előző részhez kapott 2 komit és 7 pipát és  nagyon örültem a 3 új feliratkozónak is. Köszi, hogy annyian olvassátok ezt a kis blogot. Remélem tetszett ez a rész. Ha van valami kérdésetek a bloggal kapcsolatba, nyugodtan írhattok. Valamint, komizzatok, pipáljatok vagy írjatok chat-be, esetleg, ha Nem tettétek még meg iratkozzatok fel.
Nem tudom sajnos megmondni a következő rész érkezését, de megpróbálok majd sietni.
Azt hiszem újra be kell vezetenem azt, hogy: 4 komi+ után fog jönni az új rész. Légyszíves, ha olvastátok a részt, mindenképp hagyjatok valami módon jelet magatok után.
Nagyon szépen köszönöm és jó hétvégét!:)

Puszi: Loren♥

Díííj♥

Sziasztok!


El sem hiszitek milyen boldog vagyok most!♥ Megkaptam erre a blogra a második díjat, de nem akárkitől! Az illető az egyik kedvenc bloggerinám, már-már példaképként áll előttem írásmódjával.
El sem hittem hogy, Lisa kapta a legjobb főszereplőnek járó díjat!!!! Nagyon- nagyon jól esik, remélem továbbra sem fogtok bennem, a blogomban és a szereplőkben csalódni! Puszi nektek és kitartást a sulihoz!

- Loren xx


A díjat pedig köszönöm  Bieber Girl-nek!:')

~16.rész: ♥~

16.rész

- Hogy nézek ki?-  forogtam körbe Anne előtt.

- Csodásan festesz.- mosolyodott el barátnőm.

- Hát, te hova készülsz?- lépett be Selena a házba.

- Találkozom Zayn-nel.- öntötte el enyhe pír arcomat.

- Oh, azt hittem már Bieber-rel mész valahova!

- Jaj, hagyjuk már ezt a témát.- mondtam unottan.

- Ki választotta neked ezt a ruhát?- nézett végig hozzáértő szemmel a sort-félvállasfelső-magassarkú szandál kombináción. Anne feltette a kezét.- Oké, a ruha jó.- folytatta Sel.- Viszont a hajaddal kéne valamit kezdeni.- csipentette az egyik hajtincsemet két ujja közé.- Anne, van hajsütő vasad?- fordult barátnőmhöz.

- Persze, van.- kotort Anne máris segítőkészen bőröndjébe. Nyakig benne volt.

- Úristen Sel, te mindig csodát művelsz velem!- néztem magam a tükörbe.

Hullámos tincseim lazán omlottak a vállamra, szemem szemhéjtussal volt kihúzva felül és szempillaspirál hangsúlyozta ki amúgy is hosszú szempilláimat. Az i-re a pontot, pedig a halvány enyhén csillogó rózsaszín szájfény tette fel.

- Ugyan, már eleve jó alapanyag vagy, nem kell rajtad sokat csinosítani. Meg amúgy is tudod, rám hasonlítasz!- nevetett fel, majd átölelt.

- Ú, tuti, hogy Zayn-nek le fog esni az álla!- tapsikolt Annie.

- Szerintem nem csak Zayn, az egyetlen fiú a környéken, aki meg fog fordulni utánad.- kacsintgatott Selly.

*Aha szóval célozgat, gondolom Bieber-re.*

Hát, szerény véleményem szerint, annak a gyereknek, csak azok a lányok jöttek be, akik hanyat dobták magukat az ágyán. Hát, én nem tartoztam abba a kategóriába. Nem mintha valaha is vágytam volna arra, hogy alig 18 évesen már vagy 5 srác ágyába besétáltam volna. Sőt, az volt az igazság, hogy egyetlen fiú ágyába sem sétáltam be még. Igazából, akkor még csak egy barátom volt, addigi életem során. Theo- nak hívták a srácot, Theo Marquez-nek, a szomszédban laktak. A hugaival: Marta-val és Elisa- val nagyon sokat  játszottunk a házunk mögötti kertben. Aztán Theo-val rájöttünk, hogy többet érzünk egymás iránt, mint pusztán barátság. Theo és köztem 3 év volt, Marta egyidős volt velem, a kis Elisa, pedig azt hiszem több mint 5 évvel fiatalabb volt nálam. Theo-val, majdnem 2 évet voltunk együtt, de aztán rájöttünk, hogy nincs meg köztünk az a bizonyos szikra, a bizsergő érzés, mikor tudod hogy szerelmes vagy, minden feltétel nélkül, így szétváltak útjaink. Persze azért még mindig tartottuk a kapcsolatot, mint barátok. Szóval, körülbelül 15 éves korom óta nem volt senkim. Jó, randizgattam egy pár sráccal, de mindegyik valahogy abba maradt egy randi után.

Végre, volt egy szabadnapom, amikor jól érezhettem magam. Indultam vissza a házunkba, miután Miss Donch adott nekem egy napot, mondván miután Bieber-rel normális viselkedést tanusítottunk egymás felé teljes egy hétig. Wow, új rekord!

- Te meg hova csípted ki így magad?- kérdezte gúnyos mosollyal, majd tetőtől-talpig végig mért.

- Menj már az utamból, sietnem kell!- ciccegtem enyhén vörös fejjel a mustrálgatása miatt.- Egyébként, Malik-kal van találkozóm.- vigyorogtam a képébe ügyelve arra, hogy ne maradjak le a reakciójáról.

Ahogy sejtettem, izmai megfeszültek a név hallatán, mint a múltkori alkalommal. Láttam rajta, hogy próbája visszatartani a kitörni készülő dühöt, majd legnagyobb meglepetésemre halványan elmosolyodott.

- Martinez, hogy neked mindig a legnehezebb esetekkel sikerül ujjat húznod.- mondta, de nem elég halkan ahhoz, hogy ne halljam meg.

- Tessék?- kérdezte vissza.

- Semmit nem mondtam!- ráncolta össze tettetett értetlenséggel a homlokát.

- Nos...akkor most már elengednél?

- Eddig is kikerülhettél volna!- rántotta meg a vállát.

- Na cső.- mondtam kikerülve.

- Várj...- szólt utánam. Amíg felfogtam, hogy azt mondta álljak meg és nem bunkó hangnembe addig egy egész összeesküvés elmélet pörgött le szemeim előtt. Teljesen megkövülve álltam pár lépésre tőle és fogalmam sem volt hogy most mi következik.

- Mi van már?- próbáltam hozni a formám és hátra fordultam.

- Add ide a telefonod!

- Mi van?!

- Azt mondtam, kérem a mobilod!- lépett elém.

- Tessék? Nem adom, ez a magántulajdonom.- mire befejeztem a mondatot a mobilt már ki is vette a kezemből.- Azonnal add vissza!- kapkodtam a keze után, miközben ő pötyögött valamit rajta. *A francba, elfelejtettem beállítani a telefon zárat!*

- Tessék...és szívesen.- vigyorgott szemtelenül.

A telefonkönyv egy újabb számmal bővült, amit Bieber Seggfej néven mentett el.

- Mi?! Miért seggfej néven mentetted el magad?- nevettem fel rajta, akkor először őszintén.

- Gondoltam erről a szóról rögtön eszedbe jutok és ha Malik-kal közelebbi viszonyba kerülsz és elharapódzna a helyzet szükséged lesz erre a telefonszámra. Meg hát, ha hiányzom akkor is fel tudj hívni....tudod ribancoknak mindig felveszem!- kacsintott rám.

- Jó, köszönöm ezt a megható beszédet, de már mennem kéne! Biztosítalak, hogy erre SOHA nem lesz szükségem, ugyanis nem lesz semmi Zayn és közte, maximum barátság. Meg amúgy is te lennél az utolsó, akit valaha felhívnék.- mentem el mellette.

-.... és ne hidd hogy most jóban vagyunk!- szólt utánam ismét.- Jó szórakozást Malik-kal, nagyon csini vagy!- mondta maró gúnnyal.

Arra sem fektettem be energiát, hogy hátra forduljak, inkább dühösen beviharzottam a házba.

- Hogy mi mindig össze futunk!- sóhajtottam egy nagyot Bieber mellé érve a hotel bejáratánál. Nem is értem, hogy ő hogy engedheti meg magának, hogy a hotel előtt félmeztelenül menőzzön. Bár, ő Justin neki mindent szabad!

- Randi díszbe vágtad magad?- kérdezte nevetve.

- Strici díszbe vágtad magad, bár szerintem egy csomó ribancnak bejöhetsz így a környéken!?- vágtam vissza gúnyosan.

- Ne merj le stricizni, te ribanc!- találtam következő pillanatban a falhoz nyomva magam. Ugyanúgy, mint azon az estén , mikor Chad-del kiszöktünk az étkezőbe.

- Mert különben?!- pislogtam.

- Megbánod!- simított végig a karomon, érintésétől teljesen libabőrös lettem. - Érzel valami z iránt a Malik gyerek iránt?- fúrta tekintetét az enyémbe. Képtelen voltam máshová nézni, mintha álátott volna rajtam és alelkm nyitott könyvként hevert volna előtte.

- Honnan tudjam? Nem is ismerem még.- mondtam nagy sóhajjal.

Folyamatosan  számat nézte, bár én sem vettem le a szemem kívánatosan telt ajkáról.

Már épp megcsókoltam volna, amikor motor zúgásra lettünk figyelmesek. El távolodtunk egymástól. Zayn parkolt le fekete motorjával a hotel előtt.

- Szia Lisa...és khmmm Bieber. Megzavartam valamit?- cikázott a szeme kettőnk között.

- Á, egyátalán nem!- legyintettem egyet mosolyogva, majd lementem hozzá.

- Indulhatunk?- kérdezte Zayn segítőkészen nyújtva egy bukósisakot.

- Persze.- mosolyogtam újra, miközben éreztem, hogy egy bizonyos tekintet lyukat éget a hátamba.

- Pá, Bieber!- intettem félve, a hotel bejárata előtt álló fiúnak, majd felvettem a bukósisakot. Tekintete teljesen elborult, majd visszament az épületbe.

Sziasztok!:)

Itt lenne a kövi rész, remélem tetszett! Tudom, hogy nem lett valami hosszú, azért bocsánatot kérek és azért is mert nem lesz rész egy hamar. Nyakunkon a félév és sajnos elég sokat van doga, javítás stb. Szóval ne is kérdezzétek, hogy mikor lesz, mert magam sem tudom.

Várom a komikat a pipákat, ha lehet csetbe is írjatok és ha névtelenül írtok komit, örülnék, ha ott lenne egy név is. Ha nem iratkoztatok fel eddig, akkor arra kérlek titeket, hogy tegyétek meg minél hamarabb.

Kitartást a holnap kezdődő sulihoz!:)

Puszillak titeket: Loren♥