~Prológus~

~Prológus~

Egy egyszerű texasi lány vagyok. Sötétbarna hullámos hajjal és barna szemmel, ámde nagy álmokkal. A szüleim mindig arra neveltek, hogy soha ne adjam fel az álmaimat és küzdjek ha megakarom valósítani azokat. A táncolás a mindenem, amióta csak az eszemet tudom. Ez dobja fel mindennapjaimat. Hihetetlen érzés amikor megszólal a zene és te csak táncolsz kizárva a külvilágot, csak a lépéseidre figyelve. Úgy érzem a tánc az, ami engem igazán szabaddá tesz. Pár éve elkezdtem gitározni és az éneklést is próbálgattam. Mindkettőben egész jól fejlődök. Most indulok az álmom felé, tudom, nem lesz könnyű, de nem azért indulok el az úton, hogy csak úgy feladhassam némi kihívás miatt. Az élet tele van kihívásokkal és ezekkel meg kell küzdenünk. 

 Pár napja megjött a levél a Los Angeles-i Művészet és- Zene Egyetemről, hogy várnak sok szeretettel az egyetem által szervezett táborba segítőnek. Ebben  táborban, olyan gyerekek vesznek részt, akik szeretik a zenét, tehetségük is van hozzá vagy csak szimplán a gazdag szülők nem bírják sehova benyomni a gyereket, így elküldik ebbe a táborba. Remélem nem mindegyik újgazdag kisgyerek sznob, na mindegy. Az egyetem igazgatónője egy kifinomult hölgy, Miss Donch. Ami azt illeti elég szabad suli,ám ha nem vagy elég kitartó és magabiztos, akkor már repülhetsz is. A táborba a segítők közül aki megfelel az elvárásaiknak és nagyadag tehetséggel van megáldva, azt felveszik év elején mint ösztöndíjas. Nyár elején jöttek Texas-ba is, tehetséges táncosokat keresni. A korhatár 15-18 éves korig volt, én még épphogy belefértem, csak nemrég júliusban töltöttem be a 18-at. Több száz jelentkező akadt, ebből mindössze 10 ember mehet el a táborba segítőnek. Álmomban sem hittem volna, hogy benne leszek.

~*~

- Lisa kicsim, nagyon vigyázz magadra!- simította meg anya a karomat.

- Megígérem! Különben is 18 vagyok, tudok vigyázni magamra, meg a közelben laknak Abbie-ék is.-öleltem át szorosan.

Abbigail anya huga, kb. 5 éve költözött L.A környékére, ahol férjhez ment Joey-hoz, azóta van egy négy éves kisfiuk, Matt. Nemsokszor látjuk őket, ritkán jönnek haza sajnos. Pedig az a kisfiú valami tündéri.

Tudom milyen nehéz lesz anyának nélkülem, ahogy nekem is nélküle. Mindig is jóban voltunk, valahogy úgy, mint két barátnő: elválaszthatatlanok.

Apát is megöleltem:

- Kincsem, ígérj meg valamit: nem pasizol be!- mondta "szigorúan". Igen,  tipikus apás elbúcsúzás.

- Jajj apa, nem pasizni megyek L.A-be, hanem küzdeni az álmom megvalósításáért.-nevettem el magam.

- Ez az én kislányom!- adott egy puszit a homlokomra.

Beszálltam a taxiba.

~*~

Elég hosszú és fárasztó repülőúton voltam túl és csak nagy kavarodások közepette sikerült kijutnom a LAX-ról, de végül sikerült és fogtam is egy taxit. Útközben sokat gondolkodtam azon ,hogy  mennyi mindent és mindenkit kellett otthagynom Texas-ban az álmom megvalósítása érdekében, de tudták, hogy három hét múlva úgyis visszatérek.

- Kisasszony, megérkeztünk Los Angeles főútjára.-szakította meg gondolkodásomat a taxisofőr.

Letekertem a kocsi ablakát, mosolyogva néztem az utat két oldalról szegélyező hatalmas pálmafákat és élveztem ahogy a kellemes Los Angeles-i szellő játszik a hajammal.

Sziasztok! :)

 Ez lett volna a prológus. Remélem tetszeni fog a történt ami immár a harmadik blogom!

Örülnék egy pár kominak! xx

Puszi: Loren♥