~18.rész: ♥~

18.rész

Sziasztok!

Most a változatosság kedvéért előre írom a kis szövegemet. Első sorban azért, hogy mindenki elolvassa.

Nos, először is tudom hogy oltári nagyot késtem a résszel, de annyira el voltam havazva, hogy azt sem tudtam hol áll a fejem. Nagyon sajnálom. A tanulástól már szinte megőrülök, pedig még igencsak ki kéne bírnom ezt a pár hónapot. Bevallom, hogy ez a rész számomra (nem tudom, hogy miért) óriási küzdelmet okozott és nagyon sokat gondolkodtam rajta, hogy hogy lenne a legjobb ez a rész.

Remélem valamennyire azért sikerült elérnem a célomat és mindenkinek tetszeni fog a rész. Örülök, hogy kaptam 6 pipát és 2 komit arra a bejegyzésemre, amiben megosztottam veletek a részből néhány sort. Valamint hálás vagyok a több mint 15.OOO oldal megtekintésnek és a 22 darab feliratkozónak. Ilyenkor érzem, hogy van értelme írom és folytatnom ezt a blogot.

Szóval köszönök mindent! A következő résznek az időpontját nem tudom, megpróbálok nem olyan sokat késni, mint most, de sajnos semmit nem ígérhetek.

 Örülnék néhány pipának, kommentnek, esetleg újabb feliratkozóknak. Na, de nem is szaporítom tovább a szót.

Jó olvasást kívánok mindenkinek!♥♥
PS.: Köszönöm a részhez az ötlet segítséget és a rávezetést csodálatos barátnőimnek: Szabinának, Vivinek és Raminak. IMÁDLAK TITEKET CSAJOK!♥

Puszi: Loren♥

Teljesen kábán ébredtem egy totál ismeretlen helyen.Bár nem sok mindent tudtam volna amúgy sem kivenni,hiszen a helyiségben teljes sötétség uralkodott.

Megéreztem,hogy a kezemet valamivel odarögzítették a szék támlájához.Valami kötél féleség lehetett,ugyanis olyan szorosan volt a csuklómon,hogy éreztem ahogy belevájt a bőrömbe.Mielőtt még elkezdtem volna kapálódzni vagy esetleg ordibálni,rájöttem hogy kicsit gondolkoznom kell.Lássuk csak: reménykedhetek,hogy valaki megtalál és kivisz innen,imádkozhatok, hogy a fogva tartóim legalább egy kicsit is kedvesek,vagy pedig bele nyugszok, hogy lehet ki fogok nyiffanni.

A rettegés olyan erővel és annyira hirtelen jött rám,hogy azt hittem menten elájulok.Még azon is elfelejtettem agyalni,hogy Bieber-t hibáztassam emiatt.Pedig valójában ő volt a hibás,hiszen ha nem dob ki a kocsijából zuhogó esőben és nem hagy ott,akkor most a táborban lennék és vígan cseverésznék Annie-vel.

Elhatároztam,hogy megpróbálom kiszabadítani magam,egy próbát megér. Addig izegtem-mozogtam,amíg a szék fel nem borult velem...nagyszerű.

Lépteket hallottam,kinyílt az ajtó és egy kicsinek egyátalán nem mondható árnyékot véltem látni.

- Na mi van kislány,felébredtünk?-kapcsolta fel a villanyt, aminek hirtelen fénye bántotta a szememet.

Fölém állt,majd ezt mondta:

- Ha elmondod hol van a kis barátod,akkor talán megkíméljük az életedet.-majd mintha csak egy pihét emelne fel úgy fordította a széket normális állapotába,velem együtt.

Kikötötte a számat, ám csuklóim még mindig az erős kötelek szorításában voltak.

Kicsit bódultnak is éreztem magam.Biztos voltam benne,hogy valamit beadtak nekem.

- Azt sem tudom,hogy kiről beszél.- feleltem félelemtől reszkető hangon.

- HAZUDSZ! Tudom,hogy ismered Őt,figyeltelek benneteket. Azt a kis patkányt már régebben fejbe kellett volna puffantanunk.Ide kellet valamivel csalogatnunk és Te pont a megfelelő személy vagy ehhez.

Ide csalogatjuk és szépen szétlövöm azt a kisfiús szép pofiját,nem fogja megúszni.

A következő mondatnál szája gonosz már-már ijesztő vigyorra húzódott ajka,amitől kivillantak rohadófélben lévő fogai.Az tuti, hogy nem Colgate-et használ...

- Muszáj eljönnie ugyan is megtaláltuk a gyenge pontját, aki történetesen Te vagy angyalom.

Még,hogy én Bieber gyenge pontja?!Nem tudtam eldönteni, hogy sírjak-e vagy nevessek.

A tény,hogy körülbelül mi utáljuk egymást a világon a legjobban,mindenképp nevetésre ösztökélt volna,egy ilyen mondat után.Az azonban, hogy ez a dolog az életembe is kerülhet, már kevésbé volt vidító.

Igazából semmire nem vágytam jobban,minthogy Anyával otthon üljünk a Tv előtt és egy doboz Ben & Jerry fagyit kanalazva nézzük a Született feleségek következő évadát.

Ehelyett én itt vagyok megkötözve egy dohos helyiségben,egy olyan ember miatt akit mostantól még jobban gyűlölök, mint eleinte.

Fogadjunk, hogy egyátalán nem is érdekli, hogy mi van velem, tőle aztán meg is ölhetnének.

* Justin szemszöge *

Nagyon idegesített már,hogy Martinez nem jött vissza a táborba.Nem érettem miért kell fölöslegesen játszani az agyát,hogy Ő most mennyire megsértődött.

Tuti, hogy még mindig ott ül az erdőszélén,valami fatuskón és pukkad.

Igazából nagyon felidegesített az,ahogy engem hibáztatott,azért amiért kb. megmentettem az életét attól a féreg Malik-tól.

Idegesített, hogy vele olyan jól el volt,én meg le voltam szarva és még utált is.

- Héj, Brooks!-szóltam oda fekete hajú szobatársának.

 A lány kíváncsian fordult felém.Egy fehér-piros kockás ing volt rajta alatta egy atlétával, rövid sortja pedig engedte láttatni napbarnított hosszú lábait.Hú,de jó lenne ágyba vinni!- gondoltam magamban.

- Hahó, kérdezni szerettél volna valamit?-hadonászott a kezeivel előttem,mire feleszméltem bambulásomból.

- Nem láttad a barátnődet?-kérdeztem felvont szemöldökkel.

- Lisa-ra gondolsz?

- Ja.

- Nem tudom,szerintem  még randizni van Zayn-nel.

- Hát ott már biztos,hogy nincs.-motyogtam, úgy hogy véletlenül se hallja meg.

- Egyébként meg miért kérdezed?Olyan furák vagytok nekem.Majd megölnétek egymást az indulataiktól,egyébként meg annyira látszik rajtatok,hogy titokban, nagyon nagyon mélyen oda vagytok egymásért.

Lisa is azt mondja,hogy mennyire utál és hogy milyen köcsög vagy,de képtelen nem Rólad beszélni és Te is gyanúsan sokat kérdezgetsz Róla.-állapította meg.

Vicces kimondva hallani,azt hogy Lisa- nak még is csak bejövök,ami pedig a másik dolgot illeti nem igaz!

- Na, jó én most megyek!-álltam fel és köszönésképpen intettem egyet.

A kocsimhoz vettem az irányt.Elhatároztam,hogy vissza hozom az erdőből, mielőtt még megfázna, vagy ilyesmi.

Útközben kétszer is hívtam, de nem vett fel,csak kicsöngött és a hangrögzítő szólt bele:  

"Itt Lisa!Most nem tudom felvenni,de nyugodtan hagyj üzenetet és majd visszahívlak!"

A hangja,szokatlanul boldog volt.Velem így biztos, hogy soha nem beszélne.

Mikor leparkoltam arra a helyre,ahol hagytam Lisa-t, senkit sem találtam.Egy kidőlt fa mellett egy telefon hevert.

Felvettem,és érdekes módon még működött is.A képernyőn Lisa volt látható,ha jól gondoltam a szüleivel.Egy kanapén foglaltak helyet.A kép gondolom a tábor előtt készülhetett valamikor,mert Lisa lábát egy bőröndön nyugtatta.Bal oldalán egy borotvált fejű, szakállas kedves arcú férfi volt,jobb oldalán pedig egy mosolygós,fiatalos nő, aki le sem tagadhatná,hogy Martinez édesanyja.Mindannyian mosolyogtak,boldogság tükröződött a szemükből.

Keserű ízt éreztem a számban.Ez az ami nekem hiányzik az életemből, egy normális család.Az apám maffia tag és azt sem veszi figyelembe,hogy létezem.Soha nem tekintett a fiának, mindig is úgy nézett rám,mint a maffia reménybeli vezetőjére.Azt is eltudtam képzelni,hogy már születésemtől kezdve ezt tervezgette.

Ha Anya élne,tudom ,hogy normális életet élhetnék és nem kellene olyan elcseszett dolgokhoz folyamodnom,mint így.Mert tudnám, hogy van akire számíthatok és van kiért jót cselekednem.

Az életem már visszafordíthatatlan,túl késő,hogy megváltozzak és cselekedeteimért tuti,hogy a Pokol vár rám.

Gondolkodásomból telefonom pittyegése zavart meg.

"Ha élve akarod még látni a kis barátnődet,gyere a régi raktár épület alaksorába"-Paolo

Egy ideig kutattam az elmémben egy bizonyos Paolo nevű fickó után,aztán rájöttem.Ő volt annak a féregnek a főnöke,aki annak idején lelőtte Jo-t és én végeztem vele.

Gondolkodás nélkül pattantam be a kocsiba és már száguldottam is a raktár épület felé.

 A lepukkant,nem használt raktár épület Los Angeles kikötőjétől nem messze helyezkedett el.Az ilyen maffiák, mint a Paolo-é is,rendszerint betört ide, majd mikor megbizonyosodtak róla, hogy nem fog senki sem közelíteni ide,kialakítottak egy fő hadiszállást.

A biztonság kedvéért  magammal vittem a pisztolyomat is,ha szükség lenne megvédeni magam.

Tudtam, hogy fel vannak készülve az érkezésemre és azt várják,hogy minél előbb végezhessenek velem.Engem nem érdekel,megmentem azt a lányt,szükségem lehet rá terveimhez a jövőre nézve...

*Lisa szemszöge*

Bieber megölését tervezték.Ha őt utáltam a világon a legjobban,akkor sem kívántam volna soha a halálát.

Bármennyire is gyűlöltem,a szívem legeslegmélyebb zugában mindig tudtam,hogy valamilyen szinten,valamilyen módon úgy vonzzuk egymást, mint két jó erős mágnes.

Amíg én próbáltam unott  fejjel lekaparni a már félig lenőtt vörös körömlakkot a körmömről,a két okostóni intelligens eszmecserét folytatott halkan és biztos valamitökéletes stratégián agyaltak.

Ja kábé annyi eszük, van mint egy fej salátának.-gondoltam szem forgatva.

Szerencsére nem sokkal ezután a büdös szájú főnök és a másik tetovált pincsi kutya tulajdonságokkal megáldott személy ki nem ment a szobából.Annyira naivak voltak, hogy azt hitték itt hagyhatnak egyedül,úgy hogy ne próbálnék meg bármilyen módon kijutni erről az Isten verte helyről?!

Gyorsan körbe pásztáztam a tekintetem a kicsinyke helyiségben.Az ajtón már eleve kizárt volt, hogy kijuthatok, mivel az a két marha kulcsra zárta.

Az ablakot kezdtem el szugerálni:Régi ablaknak tűnt, biztos voltam benne,hogy könnyű kitörni,legalább is reméltem.

Amíg én ezen úgymond elmélkedtem,egy alakot kezdtem felfedezni,amely közelített az ablakhoz.Ereimben meghűlt a vér, amint meghallottam, hogy az ablak zárja kezd lazulni.

 Fogalmam sem volt, hogy mi következik.

* Justin szemszöge *

A biztonság kedvéért az épület hátához mentem először, sejtettem hogy annak a gyökér Paolo-nak olyan helyre sikerül rejtenie Martinez-t, hogy simán megtalálom. Látszik rajta, hogy még az általános iskolát sem végezte el, annyi esze van.

Ahogy gondoltam, az ház alaksorának egyik ablakán benézve egy alakot láttam meg és amint elkezdtem babrálni az ablakkal láttam, hogy a szobában megmozdul az alak. Más néven Martinez.

Mikor sikerült kinyitnom az ablakot hangosan kipréseltem magamból az addig bent tartott levegőt.

Halkan bemásztam az ablakon és tényleg Martinezzel találtam szembe magam, aki egy székkel akart nekem támadni.

- Nyugodj már le, csak én vagyok!- suttogtam, mielőtt még hozzám vághatta volna a széket.

- Most ezt teljesen komolyan gondolod?!- nézett rám rezzenéstelen arccal és a tekintetéből ki lehetett olvasni, hogy leszívesebben ízekre szedne.- Először is ott hagysz az erdőben, utána pedig elrabol valami becsavarodott maffia vezér, természetesen miattad, és még te kéred, hogy nyugodjak le?!- szikrázott a szeme. - Megérdemelnéd, hogy már végre történjen is veled valami és talán az életed további részében nem hinnéd el, hogy te vagy a minden.- tette hozzá.

- Talán, hogyha nem rinyálnál folyamatosan, úgy mint egy tizenhárom éves kislány el is tűrnélek a kocsimban.

- ragadtam meg a csuklójánál fogva.

- Ne érj hozzám soha többet!-rántotta ki szorításomból kezét.-Undorító vagy.

- Felesleges megjátszanod magad, úgy is tudom, hogy menthetetlenül oda vagy értem.- húztam, szerintem eszméletlenül dögös mosolyra a számat.

- Inkább röhögve megölném magam,minthogy valaha is bevalljam,hogy,érzek irántad valamit.-röhögött fel kínosan.

- Szóval érzel irántam valamit,csak túl nagy az egod,ahhoz hogy bevalld magadnak!- incselkedtem tovább.

- Akinek ebben a szobában nagy az arca, az egyedül Te vagy!-mondta bosszankodva.

- Na, most még pukkadozol egy órán át, vagy leléphetünk végre innen?-kérdeztem unottan.

- Hát ezzel már elkéstél, öcsi.-éreztem meg a pisztoly csövet a fejemnek nyomva...

* Lisa szemszöge *

Teljesen kiszaladt a vér az arcomból,a torkomat meg hirtelen olyan száraznak éreztem,hogy még nyelni sem tudtam. Bieber-rel találkozott a tekintetünk, arca lassan elfehéredett.

Tudtam,hogy gyorsan kell cselekednünk,mivel ha őt lelövik ergo,hogy én sem látom soha többé Texas-t,vagy a szüleimet.

- Most jó nagy pácban vagytok,gyerekek!- röhögött fel jóízűen Paolo,vagy kicsoda.

A társa debilen felröhögött főnöke 'viccén' és ahogy elnéztem a harminc körüli férfit, megállapítottam, hogy az agyi szintje megütheti egy öt éves kisgyerek szintjén.Az aztán a teljesítmény.

Mire messzebbre elkalandoztam volna gondolataimmal,gondolkodás nélkül megindultam a szerencsétlen felé.Ekkor áldottam a pillanatot, hogy hat éves koromban Carlo, az egyik unokatestvérem rábeszélt, hogy menjek el vele egy karate edzésére.Egészen 12 éves koromig rendszeresen jártam edzésre,annyira szenvedélyemmé vált a sport.Persze 13 éves koromban már kezdtem cikinek érezni,hogy amíg a többi lány a plázában tölti az idejét én a karate edzésen izzasztom magam.

Volt is egy jó ötletem.  Először is elkezdtem bemelegíteni, nyújtottam egy kicsit.

- Te mi a jó francot csinálsz?-nézett rám Justin furán.

- Ezt!- rúgtam tökön a pincsikutya csávót, aki nyöszörögve a földön fetrengett tovább.

- Komolyan, azt hiszitek, hogy ennyivel megússzátok, ti kis pisisek?!- hallottuk meg a hátunk mögött Paolo hangját.

Majd az jött, amire Bieber-rel egyiken sem számítottunk, Paolo eltalálta Justin vállát.

- Uramisten!- kaptam a szám elé a kezemet, miközben Justin másik kezével a karjához kapva felszisszent.

Még gondolkodni sem volt időm, egy láb lendítéssel kirúgtam Paolo kezéből a fegyvert,ami pont elém esett le.

Gyorsan megragadva a fegyvert rántottam magam után a megsebesült Bieber-t.

- Hol parkolsz?- kérdeztem egy pillanatra megállva. Nem volt időnk sokat ácsingózni, ugyanis Paolo utánunk eredt és sanszos volt, hogy engem is meglő.

- A raktár épület előtt.- lihegte Justin a futástól.

- Oké, akkor még egy kicsit futnunk kell. Bírni fogod?-néztem rá.

- Miért szerinted a lábamat lőtte meg?- kérdezte  értetlenül és visszaváltott szokásos bunkó stílusába.

Futottunk, amíg meg nem láttuk Justin kocsiját.

- Szállj be!- utasított Justin.

- Hova?

- A kormányhoz?! Szerinted én most így tudok vezetni?

- Nekem nincs jogsim!

- Most azt akarod, hogy szétlője a segged?! Szállj már be a kocsiba!

- Te akartad!- csaptam be magam után az ajtót, majd elfordítva a slussz kulcsot rá is léptem a gáz pedálra.

Pont jókor hajtottunk el, Paolo majdnem bele eresztett egy golyót az egyik hátsó kerékbe.

- Miért ehhez a házhoz navigáltál?- kérdeztem homlok ráncolva egy elég nagy és hozzátenném gyönyörű ház előtt.
- Ez az én házam, baby!- jelent meg egy büszke mosoly a fején.

- Miért jöttünk ide?- lestem magam elé és annyira el voltam csodálkozva, hogy még azt sem hallottam meg, hogy 'baby'-nek szólít.

- Szerinted, ha bemennék a táborba szétlőtt karral mit mondanék? Martinezzel eltévedtünk az erdőben és megtámadott egy vérfarkas?

- Mekkora egy tapló vagy!- morgolódtam tovább rá sem hederítve gúnyolódására.

- Hogyha majd befejezted ezt a besértődős színjátékot bemehetnénk esetleg.-szállt ki a kocsiból.

- Ömm...izé, minek?- vontam össze a szemöldököm.

- Az előbb már elmondtam, ha nem lennél ennyire nehéz felfogású megértetted volna.

Nagy nehezen vállat rántva kiszálltam a kocsiból és követtem Bieber-t a házába.

El sem hittem, hogy engedtem neki, hogy ide elhozzon...gyakorlatilag egy gyilkos házába léptem be...

 Ami bent fogadott, az valami hihetetlen volt.

Ilyen gyönyörű házat csak akkor láttam, mikor a Cosmopilitian-ba mutogatják a sztárok házait.

Az bejárat közvetlen egy nagy szobára nyílt, a falak vajszínűre voltak festve a szoba közepén, pedig egy ugyanilyen vajszínű bőrkanapé és egy hatalmas tv volt.

Ötletem sem volt, hogy honnan a fenéből lehet ennyi pénze, mikor még alig híres. Hát, biztos nem, tisztességes munkával szerezte meg ennek a háznak az árát.

- Egyébként szerintem le kéne kezelni a karodat, ha nem szeretnéd, hogy elfertőződjön.- néztem Bieber karjára.

- Mi vagy Te? Orvos?

- Nem, de az anyukám a kórházban dolgozik, szóval szinte mindenféle sebet tudom, hogy hogy kell kezelni.- büszkélkedtem.

- Kell hozzá egy kis cukor, só,olló és valami kötszer féleség.- mondtam neki és helyet foglaltam a bőr ülőgarnitúrán.

Mindent oda hozott nekem, majd lült mellém.

- Elmondod, hogy ezek minek kellenek?-kérdezte unottan, de tudtam, hogy legbelül majd betojik, attól, hogy mennyire fog fájni. Persze a nagy Justin Bieber semmi estre sem mutathatja ki az érzéseit.

- Az olló azért kell, hogy levágjam a pólód ujját és jobban hozzá férjek a sebhez. A só össze húzza a nyílt sebet, a cukor pedig elősegíti a gyógyulás folyamatát.

 Mikor megláttam a sebét, kicsit rosszul lettem a vér látványától, de próbáltam palástolni.

-Még szerencse, hogy a golyó épp hogy horzsolta a karodat, mert ha a karodban lenne kórházba kéne menni.

- Ja, nagy szerencse.- morogta.

 Kicsit kezdtem kínosan érezni magam, ahogy csak ott ültünk és mindketten néztük a...nos a szőnyeget. Érdekes volt, találtam rajta egy haj szálat.

- Kérsz valami kaját? Én meghalok éhen.- állt fel és a konyhába ment.

- Ömm...aha elfogadnék valami ennivalót.

- Akkor gyere és csinálj magadnak!- szólt vissza. Na ennyit az udvarias Bieber-ről..

Elcsigázottan kivánszorogtam a konyhába és csináltam magamnak egy sonkás szendvicset.

Mindketten bementünk a szobánkba, ugyanis Bieber a vacsora után megmutatta, hogy melyik szoba lesz a (remélhetőleg) egynapi szállásom. Már le voltam tusolva, ne is kérdezzétek, mert igen a biztonság kedvéért  kulcsra zártam a fürdő ajtaját.

Most pedig itt álltam az ágy előtt és amellett, hogy kezdtem nagyon is kínosnak érezni, hogy Bieber kölcsön adott pólóját szagolgatom, akkor tudatosodott bennem, hogy ma elraboltak és akár meg is ölhettek volna.

A tény olyan erővel csapott le rám, hogy nem tudtam a talpamon maradni.

Próbáltam nyugtatgatni magam, de nem sikerült. Egész testemben remegtem és folyton az járt a fejemben, hogy egy áldozat lehettem volna könnyűszerrel a sok közül.

Kicsordult egy könnycsepp a szememből és amikor leakartam törölni épp akkor nyitott be Justin. Ő még ruhában volt...mármint úgy értem utcai ruhában.

- Lekapcsolnád a villanyt végre.- szólt oda nekem ismét bunkó üzemmódba kapcsolva.

Nem tudom, hogyan de annyira erőt vett rajtam a kétségbe esés és félelem, hogy gondolkodás nélkül oda mentem és a nyakánál fogva magamhoz húztam. Abban a pillanatban nem érdekelt, hogy lehet hogy bűnöző és a legnagyobb seggfej a világon. Csak szükségem volt valakire, akit megölelhettem. Ahogy megéreztem testének melegét és éreztem ahogy épp keze derekam köré fonódik, elkezdett rázni a sírás.

Miközben ott voltam bezárva, kiszolgáltatva mindennek - igaz két idióta tartott fogva - nem mertem arra gondolni, hogy meg is halhatok, csak az elején. Nem volt szabad hagynom, hogy lelkileg összezuhanjak.  Ám ekkor jött ki minden rajtam.

Az volt a legfurcsább dolog, hogy nem taszított el magától, hagyta hogy karjaiban sírjam ki magam. Nem kérdezett semmit, csak néha-néha megsimította a hátam.

Talán félre ismertem volna?